Románia módosította az egyes országokra alkalmazott járványügyi kockázati besorolásokat, így ezentúl kevesebb külföldről érkező utast fognak karanténba küldeni. A Magyarországról érkezőkre továbbra is kéthetes
Cimke: Világ tükör
Az EU az Indiából történő beutazások korlátozását ajánlja
Az Európai Bizottság azt javasolta az uniós tagállamoknak, hogy tegyenek összehangolt intézkedéseket az Indiából Európába történő, nem feltétlenül szükséges utazások ideiglenes korlátozására a koronavírus
Olaszországban továbbra is akadozik az oltás
Elfogyott a Pfizer-BioNTech-oltóanyag, emiatt megakadt az ötvenévesek oltása Olaszországban, ahol hétfőtől egyetlen tartomány sem tartozik már kiemelten járványveszélyes, úgynevezett vörös zónába.
A vendéglátóhelyek teraszai május 19-én kinyithatnak Franciaországban
Franciaországban a vendéglátóhelyek az előzetes terveknek megfelelően május 19-én már fogadhatnak asztalonként maximum hat vendéget a teraszaikon, a belső terekben pedig június 9-étől, de
San Marinóban bezárták a Covid-19 kórházi osztályt
Egyetlen beteg maradt San Marino Köztársaság kórházában, ezért bezárták a Sars-CoV-2 vírussal fertőzötteknek fenntartott osztályt – jelentette a miniállam egészségügyi intézete csütörtökön.
Házkutatást tartottak Giuliani lakásában és irodájában
Szövetségi nyomozók házkutatást tartottak szerdán Rudy Giuliani, Donald Trump volt amerikai elnök korábbi ügyvédje New York-i ingatlanjaiban – számolt be több amerikai napilap.
Enyhítették a maszkviselés szabályait az Egyesült Államokban
Keddtől azok az emberek, akik a védettséghez szükséges összes koronavírus elleni oltást megkapták, maszk viselése nélkül is tartózkodhatnak kültéren, de legfeljebb kisebb csoportokban –
Halálra késeltek egy rendőrségi dolgozót Franciaországban
Halálos késszúrás érte a franciaországi Rambouillet rendőrségének egyik adminisztratív alkalmazottját a kora délutáni órákban; a támadót meglőtték és őrizetbe vették, de később belehalt sebeibe
Pisztolygolyós levelet küldtek a spanyol csendőrség fejének
Halálos fenyegetőleveleket és a borítékban puskatöltényeket kaptak kormányzati politikusok Spanyolországban, ami miatt az egyik érintett, Pablo Iglesias, az Együtt képesek vagyunk (Unidas Podemos) nevű
Fico: Soros-pénzek befolyásolják az eseményeket Szlovákiában
Szlovákiában Soros György pénze befolyásolta és befolyásolja az események alakulását – jelentette ki pozsonyi sajtótájékoztatóján Robert Fico volt szlovák miniszterelnök, akinek szavait a TASR