Takács: Magyarország és Szlovénia közös érdeke egy erős Közép-Európa

Magyarország és Szlovénia közös érdeke az Európai Unión (EU) belül egy erős Közép-Európa, mind politikai, mind gazdasági értelemben, ami nem EU-ellenes nézőpont, hanem éppen EU-párti, hiszen erős Európa nem létezhet erős tagországok és fejlődőképes térségek nélkül

– jelentette ki Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség uniós ügyekért felelős államtitkára csütörtökön az MTI-nek telefonon nyilatkozva.

Az államtitkár kétoldalú egyeztetéseket folytatott Dobran Bozic szlovén külügyi államtitkárral és Igor Mally szlovén miniszterelnökségi államtitkárral Ljubljanában, ahol a most kezdődött román EU-elnökségről, a május végi európai parlamenti választásokról, az európai integrációról, az EU jövőjéről, valamint az uniós költségvetésről és az illegális migráció kérdéséről tárgyalt.

A határ menti országok együttműködése az EU alapeszmeiségéből következik

A megbeszélésen szóba kerültek azok az uniós projektek is, amelyek segítenek abban, hogy jobb legyen az összeköttetés az északi és déli régiók között az EU-ban, ezen belül tárgyaltak a magyar és szlovén infrastrukturális és energetikai összeköttetésekről is.

Úgy vélte: a határ menti országok szoros együttműködése az EU alapeszmeiségéből következik. Magyarország és Szlovénia együttműködése kiváló, nemcsak uniós ügyekben, hanem az itt élő magyarok tekintetében is, amit jól jellemez a lendvai főkonzulátus megnyitása 2016-ban és a magyar kormány által indított, de a szlovén kormány részéről is támogatott gazdaságfejlesztési program – magyarázta az államtitkár.

Mint mondta, az elkövetkező időszakban azon országok lehetnek sikeresek, amelyek kiállnak az olyan alapelvek és alapértékek mellett, mint a nemzeti identitás, az EU biztonságának és versenyképességének megerősítése, a munkavállalók szabad mozgása és a belső határellenőrzések nélküli EU.

„Sem Szlovénia, sem Magyarország számára nem elfogadható, hogy hosszú távon néhány uniós partnerünk, szomszédunk fenn akarja tartani a schengeni térségen belüli határellenőrzést. Ez komoly problémát okoz, nemcsak azért, mert ellentétes az uniós alapjogokkal, hanem mert gazdaságilag is kárt okoz”

– húzta alá.

A január 1-jén hivatalba lépett román EU-elnökségtől Takács Szabolcs szerint azt várják, hogy minden tagállam véleményét vegye figyelembe.

Szlovénia és Magyarország érdekei közösek az EU külső határainak a megvédésében

A migrációról szólva fontosnak tartotta elmondani, hogy Magyarország tiszteletben tartja azon tagállamok álláspontját, amelyek multikulturális társadalomban kívánnak élni, de elvárják, hogy mások is tartsák tiszteletben a magyar vagy éppen a szlovén polgárok másfajta döntését.

A májusi európai parlamenti választások után olyan migrációs politikára lesz szükség, amely hűen tükrözi az európai állampolgárok akaratát – mondta, hozzátéve: Szlovénia és Magyarország is az egyik legkomolyabb kihívásként tekint az illegális migrációra, és a két ország érdekei közösek az EU külső határainak a megvédésében.