Több amerikai cég is bővítést tervez Szlovákiában

Pellegrini miniszterelnök Washingtonban tárgyalt a vállalkozókkal, miszerint több amerikai cég is bővítést tervez Szlovákiában, sőt lehetséges, hogy a munkahelyek számát is emelni fogják.

Az érintett amerikai cégek nagyon elégedettek Szlovákia tevékenységével.  A tárgyaláson például a U.S. Steel, az IBM, az AT&T vagy az Amazon képviselői is részt vettek, amelyek több tízezer dolgozót alkalmaznak az országban.

Összességében pozitívan nyilatkoztak a cégek, de nem hallgatták el a problémákat sem. Negatívan értékelik például a munka törvénykönyve azon részét, amely kevés számú dolgozónak is lehetővé teszi, hogy egy cégen belül szakszervezetet alapítsanak annak ellenére, hogy az nem képviseli az alkalmazottak többségét. „Beszéltünk a munkaerőhiány kérdéséről is. Üdvözölték a mobilitást és a munkaerő behozatalát elősegítő intézkedéseket.” – mondta Pellegrini.

Az ipart segítő 21 új intézkedésre kerül sor, amelyek stabilabb és kiszámíthatóbb jogi környezetet fognak garantálni. “Az összes cég számára az jelenti a legfőbb problémát, ha a gazdasági következményekkel járó törvények év közben lépnek érvénybe. Ehhez a vállalatok nem tudnak alkalmazkodni, nem tudják módosítani a költségvetést.” – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Forrás: bumm.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek