A NATO tanácskozásának az elmúlt napokban szimbolikus helyszín adott otthont. A lengyel főváros 1955-ben még a szovjet blokk államait tömörítő katonai szervezet, a Varsói Szerződés aláírásának színhelye volt. 2016-ban Varsó már az euroatlanti szövetség Oroszországgal farkasszemet néző keleti szárnyának legfontosabb láncszeme.
A NATO varsói tanácskozását követő kommentárok reális lehetőségként vetik fel egy új hidegháború kirobbanását az euroatlanti államok és Oroszország között. A felvetés természetesen nem előzmények nélküli. Az ezredforduló óta, a „putyini reneszánsszal“, az orosz nagyhatalmi törekvések újabb ciklusa vette kezdetét.
Az orosz történelem sajátossága, hogy a kényszerű visszahúzódásokat újabb birodalomépítő ciklusok követik. Moszkvából szemlélve Fehéroroszország, Ukrajna, a Kaukázus és az egykori szovjet Közép-Ázsia „közelkülföldnek“ számít. A Szovjetunió összeomlásával Oroszország elveszítette a „közelkülföldet“, de korábban soha nem látott mértékben élvezte a „messzekülföld“ bizalmát.
A jelcini érában a hidegháborúban vesztes Oroszország viszonylag szervesen illeszkedhetett bele az új világrendbe, de korábbi szuperhatalmi pozícióját egyértelműen fel kellett adnia. Putyin hatalomra kerülésével a „közelkülföld“ legfontosabb sarokkövei: Ukrajna és a Kaukázus, újra az orosz birodalomépítés célpontjai lettek.
A 2008-as grúziai háború már leplezetlenül jelezte az orosz külpolitika agresszív jellegét, sokan már akkor is felvetették egy új hidegháború lehetőségét. A bekerítéstől rettegő moszkvai vezetés félelmeinek gyújtópontja azonban nem is a Kaukázus, hanem Ukrajna. Kijev euroatlanti integrációja stratégiailag rendkívül érzékenyen érintené Oroszországot.
A 2014 óta tartó ukrán válság a nyolcvanas évek óta nem látott feszültséget generált a NATO és Moszkva között. A geopolitikai törésvonal Ukrajnán belül húzódik, hiszen az ország nyugati és középső része hevesen oroszellenes és nyugatbarát, míg keleten és délen nagyszámú orosz él, s mély hagyományai vannak az oroszbarátságnak.
A Krím annektálásával és a donbásszi szakadárok nyílt támogatásával Moszkva étlépett egy vörös vonalat. Oroszország korábban is beavatkozott az ukrán belpolitikába, változatos politikai és gazdasági eszközökkel igyekezett destabilizálni a neki nem tetsző kijevi kormányok hatalmát.
A varsói NATO-csúcs a hidegháború befejezése óta példátlan katonai intézkedésekkel igyekszik erőt felmutatni az orosz kihívással szemben. A fenyegetett balti államok és Lengyelország biztonságának szavatolása mellett Ukrajnának is támogatást ígért a szövetség. A NATO óvatosságát azonban jelzi, hogy Kijev egyelőre nem kap meghívót a szövetségbe.
Mindez jelzi, hogy az euroatlanti államok továbbra sem szeretnék falhoz szorítani Moszkvát, azonban a NATO határozott fellépése mutatja, hogy az enyhüléshez az orosz külpolitikának kell engedményeket tennie. Erre komoly esély van, hiszen bár Oroszország fontos geopolitikai szereplő, de nem szuperhatalom.
Emiatt úgy vélem, egy újabb hidegháború helyett valószínűleg az euroatlanti és az eurázsiai térség gazdasági együttműködésének csábító lehetősége ki fogja kényszeríteni a jelenlegi konfliktus tartós rendezését.
Kolek Zsolt
kép: net
Megjelent a Szabad Újság július 13-i számában.
