Az őszi Margón debütált egy új könyvsorozat, az Umami. Be is szereztem az akkor megjelent első részt, ami a klímaszorongás témakörét teszi a középpontba. Alapvetően tetszett, de akadt benne olyan elem, amit nem szerettem benne.
Kezdem a rosszal, ami nekem nagyon nem tetszett, hogy utána felhangolódjon mindenki. Peer Krisztián ne haragudjon most rám, se azok, akik szeretik, de eddig minden produktumától kiborultam. A 42 című kötete instant depresszió, a nyári olvasmányaim igazi mélypontja. Értem én, hogy gyászol benne, de nekem is kedvem szottyant majdnem az ereimet nyiszálni, pedig tök rendben vagyok már magammal – az más tészta, hogy folyamatosan érnek a negatív impulzusok IS. Aztán most, ebben a könyvben, amit költött, szerintem egy hirtelen kikotlott hormontombolt valami… A Beakasztani (önfelmentő dal) nem menti fel tette alól, hogy elkövette ezt a klímapornót. Oké, huszonegyedik század meg minden, meg ne legyen tabu, de nekem ez akkor is kisütötte a biztosítékomat.
Uram bocsá’, de több Peer Krisztiánt nem fogok olvasni. Az ilyen mód megfogalmazott valamiket tessék meghagyni fejben vagy a hálószobában. Az irodalomban két dolgot nem tudok elfogadni, Peer Krisztián mindkettőt elkövette: a túlzott negativitást, amitől már az olvasó is öngyilkos akar lenni, valamint a túltolt erotikát.
És most következzen minden, ami jó, ha már a Peer-sokkomon túljutottam.
A kötet nagyon ízléses, gyönyörű fotók találhatóak benne, és az írások is jól össze lettek válogatva. Tetszett, hogy ez az egész egy vegyigyümi dolog, ugyanis interjú, novella és vers is szerepel benne, valamint színfoltok gyanánt a fotókon kívül idézetes oldalak is tarkítják néha az egyes blokkok elejét a blokkok kiemelt soraival. A színes (szó szerinti értelemben) oldalak vastagabbak, ezeket megértem, látom a koncepciót, de annyira félek, hogy megtöröm valahol a könyvnek ezen oldalait (kijött a könyvtáros énem, jaj), hogy alig merem őket lapozni.
Kedvenc alkotásaim is vannak, mégpedig Mészáros Péter: Klímagyász című verse és Endrey-Nagy Ágoston Ösztönei című költeménye. Mindkettőnek a megfogalmazása és a szóhasználata volt, ami lenyűgözött.
Mindenkinek ajánlom, aki egy kicsit is aggódik a környezetéért, ugyanis egy érdekes, irodalmi-művészeti szemszögből segít vizsgálni a problémát, ráadásul egy nagyon igényes kiadvány.
Hogy beszerezhető-e még, azt nem tudom, nem vagyok benne biztos. Viszont az tuti, hogy limitált példányszámban jelent csak meg, én is szinte azonnal előjegyeztettem egyet magamnak, hogy ne maradjak le róla.
