A rekkenő hőség ellenére sokan kilátogattak a sikabonyi repülőtérre június 25-én. Nemcsak a lovak szerelmesei, de a jó zenét, a lacipecsenyét és a vásári komédiákat kedvelők is. Volt is minden a II. Felvidéki Vágtán, de amit talán leginkább kvitteltek a vendégek, az a hűsítő nagysátor volt a versenypálya mellett.
Nem sokkal a döntő előtt érkeztünk. A lelátókon szalmakalapos hölgyek, urak, gyerkőcök várták a futamot. Némelyikük bőrét bizony már eléggé megviselte a több órás kényszernapozás, de ez semmit sem vont le a jó hangulatból. Nemsokára a lobogós huszárok felvonulása jelezte, hogy kezdődik az ütközet a Felvidéki Vágta első helyéért. Három nyeregbe termett fiatal küzdött a trófeáért. A díjátadót követően azonnal mikrofonvégre kaptuk Klein Ottokárt, Érsekújvár polgármesterét, mivel az ő lovasuk, Tóth René nyerte meg a versenyt.
– Nagyon jó érzés ez a győzelem, és főleg azért, mert első alkalommal neveztünk be a versenybe. Már a lovassal és édesapjával való első találkozásnál úgy láttam, sokat remélhetünk a fiatalembertől, annak ellenére, hogy nem tudtuk, mibe vágunk bele. Büszkék vagyunk a lovasra és lóra is. Nemcsak a nevezési díjat fizette a város, hanem természetesen a budapesti Nemzeti Vágtán való részvétel költségeihez is hozzájárulunk – mondja örömteli hangon a győztes település polgármestere.
Arra a kérdésünkre, hogyan kerültek a vágtára, azt válaszolta, hogy nagyon jó munkakapcsolatban és baráti viszonyban van a dunaszerdahelyi polgármesterrel, ezért, amikor felvetette neki a lóversenyen való részvételt, azonnal igent mondott.
– Érsekújvárott egyébként vannak hagyományai a lovas sportnak, de az utóbbi időben háttérbe szorult. Lehet, hogy pont ennek a versenynek köszönhetően indul egy új tradíció, s visszatér városunkba ez a nemes sport – fejezte ki reményét a jövőt illetően.
Bóna Erzsébet főszervező elégedetten nyugtázza, hogy a hőség ellenére elég sok ember eljött, bár nyilván az esti koncertekre várható a nagyobb tömeg.
– Úgy gondolom, látogatottság szempontjából még mindig jobb a hőség, mintha az eső esne. Eddig, délután ötig, 3500 kapubelépést regisztráltunk, s nagyon reméljük, estig elérjük a tavalyi 5000 belépést. Vágtabusz és vágtavonat segíti az ide való kijutást, úgyhogy szerintem napnyugta körül lesz legtöbb a vendég – summázza a nap eddigi eredményeit.
Szemünk akarva-akaratlanul is a versenypálya szélére téved, ahol a pompás paripák, a nap hősei ismerkednek a jórészt gyermekekből álló rajongótáborukkal. A naszvadi Bobek András is itt vezetgeti kötőféken fia, a második helyen végzett Bobek László Timotej nevű lovát. Kissé távolabb lépdelünk, hogy értsük egymás szavát, mert a nagyszínpadon éppen megkezdődött egy újabb koncert.
– A lótartás úgy jött be az életünkbe, hogy egy jó barátom lovakkal foglalkozott és a fiam kilenc éves korában bejelentette, hogy ő is szeretne lovagolni, mivel ült már párszor lónyeregben, a már említett barátomnál. Mivel kitartó volt és láttuk, hogy mindene lett a ló, megvettük neki Timotejt, ezt a 2008-as születésű fél arab lovat, akivel az elmúlt hat év alatt szinte összenőttek, és egymás lélegzetét, minden mozdulatát tökéletesen ismerik. A fiam törte be, ő nyergelte fel először. Összeszokott páros, s főleg western versenyeken indulnak, ahol junior bajnokok lettek. Emellett őrizzük a huszárhagyományokat is, járunk ilyen fajta rendezvényekre, itthon és külföldön egyaránt – meséli a büszke édesapa, akitől azt is megtudom, hogy Laci most 53 kiló, ami épp ideális zsokésúlynak tekinthető.
– Nemrég vettünk egy kétéves csikót, amivel bármilyen versenyre be tudunk majd nevezni, ha arra kerül a sor, mivel Timotej papírjaival elég nehéz a nevezés. Egyébként nálunk a ló családtag. Bár elsősorban a fiam gondoskodik róluk, mindenki besegít. Sokan elkísértek bennünket Naszvadról, mert Laci ismert lovas a faluban és a környéken is. Ezúton is köszönjük a falu vezetésének a támogatást – zárja mondandóját András és meginvitál bennünket a július 16-ai 6. Naszvadi Vágtára.
A legnagyobb tömeg a sört és a frissítőt kínáló standokon kívül az állatsimogatónál van. Kisgyermekes családok csodálják a szebbnél szebb háziállatokat. A madarak, a tyúkok és a kacsák elég jól bírják a rekkenő hőséget, de a szegény nyulak láthatóan szenvednek tőle.
– Klímás autóba hordjuk be őket lehűlni, nehogy hőgutát kapjanak a kánikulában, meg árnyékot is biztosítunk nekik. Ők a legháklisabbak a nagy melegre, mivel prémes állatok – nyugtat meg Méhes Erik, a Szlovákiai Kisállattenyésztők Szövetsége Dunaszerdahelyi Alapszervezetének vezetőségi tagja és hellyel, üdítővel kínál a sátoruk alatt, amikor arról kérdezem, hogyan tudják ilyen jó állapotban tartani a tapsifüleseket.
Ahogy az már lenni szokott, beszédbe elegyedünk. Kiderül, hogy ő ide most különleges állatként, három hónapos emukat hozott, amik viszont nagyon is bírják a kánikulát, hiszen sivatagi állatok. A húsuk állítólag nagyon finom és méregdrága.
– A kisállattartás egyébként egy veszteséges vállalkozás, de mi főleg azért csináljuk, hogy a mai modern, táblagépező, számítógép előtt üldögélő gyermekeket kicsit visszatereljük a természet felé. Hadd lássanak élő állatot, és még véletlenül se rajzoljanak lila tehenet. Az a baj, hogy Szlovákiában nagyon elvették az emberek kedvét attól, hogy állattartásban gondolkodjanak – panaszolja Erik.
Közben megérkezik Sárkány Pál, az alapszervezet elnöke is, aki mintegy folytatásként elmondja, hogy 5 és fél ezerre csökkent a kisállattenyésztők száma az országban, holott a rendszerváltozás előtt 20 ezren is voltak.
– Ami a háznál, az udvaron megterem és megnő, az az egészséges. Ha ezt a nézetet sokan magukévá tennék, akkor újra fellendülhetne a mezőgazdaság és az állattartást. Mi otthon kacsát, libát, tyúkot, galambot és nyulakat nevelünk. Fajtiszta állományról van szó, kiállításokra is járunk velük. Itt is válogatott példányokat láthatnak az érdeklődők, tagjaink állataiból. Nekünk ez csupán a hobbink, és nagyon örülünk, ha a kiállításainkra sokan eljönnek. Működésünkhöz mi is támogatókat keresünk, akárcsak a legtöbb társulás. A várostól és egy cégtől kapunk rendszeres segítséget, amit ezúton is köszönünk. Szeretnénk az iskolákba is bevinni az állatszeretetet. Ezért állatsimogatókat szervezünk és készülünk a hodosi lakomára, valamint a kürti borfesztiválra is – mondja, miközben már int is egy 10-12 éves forma fiúcskának, hogy jöjjön közelebb. Kiderül, hogy ő a sikabonyi Sátor Viktor, akit példaként lehetne állítani sok gyerek elé. Reggel négy órakor kel, és hétig is eltart, míg megeteti az állatait. Persze, azért a szülei is besegítenek neki, például az itatásban, amíg ő iskolában van. Száz galambja, papagájai, csibéi és kacsái vannak. Állatorvosnak készül, már most is meggyógyítja, ha lehet, a beteg állatot.
– Hát az ilyen gyermekekért, a jövő generációjáért szövetségünk is sok mindenre képes – mondja az elnök.
Hamarosan újabb mezőgazdász telepedik mellénk, akivel aztán még hosszasan beszélgetünk a mezőgazdaság jelenlegi áldatlan állapotáról és a lehetséges kiutakról. Több segítőkészség és sokkal kevesebb papírozás kellene ahhoz, hogy az embereknek megjöjjön a kedvük a háztájihoz.
Hamar elszaladt az a pár óra, amit a vágtán töltöttünk. Az Ismerős Arcok koncertje végződik éppen, amikor a lenyugvó nap fényében búcsút intünk az egy napra lóversenypályává vált reptérnek.
B. Vida Júlia
Megjelent a Szabad Újság június 6-i számában.
