Sváb disznótor Vértessomlón

Koradélután érkezett meg pénteken a vértessomlói sváb hagyományőrző disznótor „főszereplője” a helyi Nyugdíjas Bányász Szakszervezet székházának udvarára, ahol Krüpl Kálmán vezetésével összeszokott böllércsapat kezdte meg a közel 140 kilós sertés feldolgozását.

A férfiak a bontást és a húsok előkészítését végezték, míg az asszonyok a fűszereket, zöldségeket és egyéb hozzávalókat készítették elő, illetve készült a sült vér a délutáni kóstolásra. A munka jól haladt, amit az is bizonyít, hogy hat órára már szinte minden hozzávaló konyhakész állapotban várta a másnapi folytatást.

Szombaton már kora reggel forrt a víz az üstökben, sürgölődtek az önkéntes segítők, amire szükség is volt, mivel délben érkezett a vendégek első csoportja. Száz liter leves, hatvan liter toroskáposzta, hozzá pedig sok-sok gombóc rotyogott a kondérokban, a böllérek töltötték a 20 kg kolbászt, a 22 kg hurkát, a disznósajtot, az asszonyok terítettek, s mire az első meghívottak elkezdtek szállingózni, szinte minden készen állt fogadásukra.

Immár tizenkettedik alkalommal került sor Vértessomlón a közösségi eseményre, amire délben a szakszervezet társszerveinek tagjait invitálták meg egy kis kóstolóra, így az oroszlányi, móri, pusztavámi és környebányai kollégák ízlelhették meg elsőként a finomságokat, délután pedig saját szervezetük tagjaival, köztük a várgesztesi nyugdíjasokkal, ültek az asztalok mellé.

Vélemény, hozzászólás?