A budapesti Honvéd Kórház osztályvezető főorvosával a Magyar Tudományos Akadémia miskolci székházában beszélgettünk, az Éltető Lélek Alapítvány által szervezett “Köszönet a gyógyítóknak” rendezvény után.
Vona Ildikó/ PannonHírnök: Hogy vannak a bangladesi sziámi ikrek?
Dr. Csókay András: Ahogy olvasható az Alapítvány (Cselekvés a Kiszolgáltatottakért – a szerk.) honlapján is, az egyik jól van teljesen – természetesen kell gyógytorna, meg fejleszteni a mozgásokat –, a másik kicsi még nem ébredt. Kinyitja a szemét, tekintget, sír, de abban az értelemben, ahogy orvosilag az ép tudatot nevezzük, tehát felszólításnak a maga szintjén eleget tenni, azt nem csinálja. Egy ilyen nagyon súlyos bevérzésből, ami 33 nappal a műtét után következett be, ebből azért nagyon nehéz felépülni, de bízunk a hároméves gyermeknek a fantasztikus regenerációs képességében.
– Mitől volt ennyire különleges ez az eset? Sok orvos lehetetlennek tartotta a műtétet…
– A craniopagus (az agykoponyánál összenőtt – a szerk.) ikrek szétválasztása mindig különleges feladat, mert az utóbbi 30-40 évben tizenhét ismert esetből hétben meghalt mindkettő, a maradék tízben is egyik meghalt – vagy súlyos a károsodás –, de volt négy-öt, ami viszont sikerült. Majd meglátjuk, hogy a miénk végül hova fog kerülni.
– Sok szakember vett részt a mostani operációban. Kik alkották a csapatot?
– Tizenöt orvos – plasztikai sebészek, idegsebészek, aneszteziológusok –, nővérek, műtősnők. Mindenki teljes erőbedobással dolgozott.
– Hogyan lehetett bírni ezt a hosszú műtétet?
– Huszonhat óra volt a tiszta műtéti idő.
– Az több mint egy nap…
– Igen. Föl kellett rá készülni fizikailag, lelkileg. Az imádság is nagyon sokat segített, az itthoni százezreknek imája, ami tartotta bennünk az erőt.
– Melyik kislány énekelt korábban magyar népdalokat?
– Mind a két kislány tudott, összesen tizenkét dalt tanultak meg. Hét hónapot töltöttek itt Pataki Gergely plasztikai sebész barátunk szervezésében a bőrnyújtás alkalmával, és a velük levő Mariann nővér tanított nekik dalokat.
– Ön először építőmérnök diplomát szerzett, utána választotta az orvosi pályát. Hogyan lett egy építőmérnökből idegsebész?
– Talán visszafordultam a gyermekkori álmaim felé, bár csodálatos szakma a hídépítés, útépítés, vasútépítés. A gyerekkori álmom mindig az volt, hogy orvos legyek, az nem hagyott nyugodni. Vettem egy nagy levegőt és megpróbáltam jelentkezni, miután három évig mint mérnök dolgoztam. Persze a mérnöki tanulmányaim azért sok mindenben hasznosak voltak, mert segítették a biomechanikai, mechanikai szemléletet akár az agy, akár a gerinc irányában.
– Köszönet a gyógyítóknak a mai rendezvény címe. Mi kell ahhoz, hogy valaki jó gyógyító legyen?
– Tudja elhelyezni magát ebben az egész folyamatban. Azt szoktam mondani, én még életemben egyetlen beteget sem gyógyítottam meg. Nem modorosságból fogalmazok így, hanem, mert érzékeltetni szeretném, mit jelent a köznapi értelemben vett gyógyítás. Ez azt jelenti: segítünk a betegnek, hogy azok a regenerációs képességek, energiák fölszabaduljanak benne, amit a Szentháromság, Isten beleteremtett mindenkibe, amikor megfogant. Tehát az Isten gyógyít, illetve az Isten által teremtett energiáink, és az orvos, nővér, műtősnő, ápoló, egészségügyi személyzet tulajdonképpen ezt segíti. Erre egy nagyon primitív példát mondok. Elesem focizás közben, lejön a glazúr a lábamról – így mondják –, mit csinál a gyógyító? Ő gyógyítja meg? Nem. Ő csak segíti, lefertőtleníti, beköti, aztán meggyógyul. Ugyanígy van a szívátültetésnél is; nem az orvos gyógyítja meg, hanem hatalmas készültséggel kap egy új szívet a beteg, és az öngyógyító energiái evvel a segítséggel újra működésbe tudják hozni a testét. Valahogy így kell mindent nézni, és akkor kifejlődhet a gyógyítóban az az alázat, ami szükséges a gyógyításhoz.
– Most szerénykedik, de ön fejlesztette ki például az éralagút-technikát…
– Az már régen volt, tizennyolc-húsz éve.
– Használható még, vagy a tudomány túlhaladta?
– Nem haladta túl, még sajnos ugyanúgy kell használni a súlyos koponyasérülteknél. Az is egy metodika, hogy életben maradjon a beteg, de aztán nem én gyógyítom meg, csak lehetőséget adok neki, hogy magához térjen az agy. Nagyon jó példa különben arra, amit az előbb elmondtam. Lehetőséget adunk neki, hogy az agya valahogy regenerálódjon a súlyos koponyasérülésből, és ebben segített az éralagút-módszer, amit most ne részletezzünk.
– Ezek szerint jók a visszajelzések?
– Igen. Néha hallom kongresszuson, hogy hivatkoznak rá. Nagy öröm, de ez is csak egy kis tégla a tudományban.
– Négy évet Miskolcon praktizált. Milyen emlékei fűződnek a városhoz?
– Nagyon boldog voltam, amikor idekerültem, mivel drága jezsuita nagybátyám Miskolcon szolgál. Rajta keresztül már korábban kialakult a kötődésem a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és a város felé. Itt kaptam először olyan feladatot, hogy egy nagy, komoly osztályt, egy regionális centrum osztályát vezethettem. Sokat fejlődtem, nagyon nagy szeretettel emlékszem az itteni kollegákra. Remek, kiváló idegsebészekkel dolgoztam, és most is itt vannak, bízhatnak bennük a miskolciak.
– Több könyvet írt. Hogyan kezdődött az írás?
– A Szentlélek sugallta ezt. Nagy változás következett be az életemben huszonegy évvel ezelőtt, visszafordultam a gyermekkorom hite felé, és azok a hitélmények, amik értek és segítették aztán az orvosi munkámat, azokhoz kaptam egy késztetést a Szentlélektől, hogy írjam le. Csak ezért születtek a könyvek. Nyelvtanból hármas voltam az iskolában, kiskoromban dadogtam, nem tudtam jól fogalmazni sem, szóval ez tényleg a Szentlélek munkája.
– Készül új könyv?
– Igen, Missziók Jézus-imával és rózsafüzérrel, ez lesz a címe. Már körvonalakban megvan a történet, csak valamikor le kell ülni és leírni, az imádság hogyan segíti az orvos munkáját, a gyógyulást, a kreatív ötleteket. Benne lesz a két misszió, a nigériai és a bangladesi, és természetesen a sziámik is.
– Előadást tart valamerre? Hol lehet önnel találkozni?
– Most éppen Erdélybe megyek – Sepsiszentgyörgyre, Székelyudvarhelyre –, és jövök Miskolcra is, a Jezsuita Gimnáziumban lesz majd előadásom december 12-én.
(Főcímfotó: Thaler Tamás/ Wikipedia)
