A katolikusoknál nem lesznek bezárt templomok

Jerez J. Gyula

Minden tekintetben a március 5-i szabályok az érvényesek.

A koronavírus-járvány miatt a húsvéti szertartások kizárólag az egyházmegyei rendelkezésekkel összhangban, az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció tavaly kiadott  – idén is érvényes – dekrétumainak megfelelően végezhetők – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) pénteken az MTI-vel.

Március 5-én azt közölték: a katolikus templomokat továbbra sem zárják be, nyilvános istentiszteleteket is lehet tartani, de a megyés püspökök felmentést adnak a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól.

Az MKPK pénteki közleményében azt írta: a járványügyi szakemberek véleményére és a járvány továbbra is intenzív, harmadik hullámára tekintettel, visszavonásig megerősítik a korábbi, március 5-ei rendelkezésükben foglaltakat, amelyek ennél fogva a húsvéti ünnepek idején is érvényesek.  Ol-dalaikon a tömegtájékoztatási eszközök segítségével követhető szertartásokról folyamatos tájékoztatást adnak – tették hozzá.

„Segítő szeretettel figyeljünk egymásra, különösképpen veszélyeztetettebb embertársainkra” – fogalmaztak, hozzátéve: „az ünnepi időszakban imádságainkat ajánljuk fel a járvány érintettjeiért”.

Hazai Tükör | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook


Jerez J. Gyula

Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek