Átalakul a debreceni Csokonai Színház bérletrendszere

A debreceni Csokonai Színház az alábbi közleményt tette közzé honlapján:

Az épület felújítási munkálatai és a költözés miatt az új évadban átalakul a bérletrendszerünk.

A változás egyik legfontosabb eleme, hogy megszűnik hat nagyszínpadi és kamaraszínházi bérlet (Latinovits Zoltán, Németh László, Lendvay Márton, Horváth Árpád, Soós Imre és Novák István bérletek) és lesz egy új: a Kóti Árpád bérlet létrehozásával halálának ötödik évfordulóján, Debrecen ikonikus színészének állítunk emléket. Szintén újdonság, hogy csökken a felnőtt bérletek előadásszáma, és ezzel arányosan csökken a bérletek ára is. Továbbra is a Csokonai marad a premierelőadások, a Thuróczy pedig a másodpremierek bérlete, és változatlanok az ifjúsági és mesebérletek is.

Fontos tudnivaló azoknak, akik eddig Téri Árpád bérletet vásároltak, hogy a bérlet előadásai már nem minden esetben pénteki napokon lesznek, ugyanakkor a Csortos Gyula bérlet megtartja szombati kötöttségét.
Az új bérletrendszer kidolgozásával arra törekedtünk, hogy minden néző találjon megfelelő megoldást a maga számára. Az új helyszínek ellenére is igyekszünk a legteljesebb színházi élményt nyújtani a vendégeinknek.

A bérletvásárlással kapcsolatban színházunk Szervezési Osztályán érdeklődhetnek. A bérletárusítás augusztus 5-én kezdődik.

A kötött bérletek ára nem változik, a szabadbérleteké emelkedik.

A bérlethálót, az egyes bérletekhez tartozó előadásokat a színház honlapján tekinthetik meg a JEGYEK/BÉRLETEK menüpontban.


Hasonló cikkek