Beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és a jövőben is számítanak a robotizált folyamatautomatizációra (RPA) az Egis Gyógyszergyár Zrt.-nél.
Szerző: cimesreka
Nagy a lemaradás az IT infrastruktúra fenntarthatóbbá tételében
Bár az informatikai infrastruktúra üzemeltetése kapcsán az IT vállalkozások mintegy negyede már rendelkezik fenntarthatósági programmal, annak megvalósítását jóval kevesebben kezdték meg – többek között
A világon elsőként olvashatják a költeményt, akik adományoznak
Költészettel a mélyszegénység ellen. Terék Anna, Füst Milán-díjas, Térey János-ösztöndíjas kortárs költőnő Én is itt vagyok! című művével
A nagyvállalatok kevesebb mint 0,5 százalékánál egyenlőek a nők és férfiak fizetései
Összesen 18 nagyvállalatnál valósult meg a nemek közötti egyenlőség a szervezet minden szintjén az Equileap friss tanulmánya szerint.
Nehéz a fizikai munkaerő megtartása
Évről évre fokozódik a fizikai munkaerő megtartásáért folytatott verseny, ezért mind a toborzás, mind a megtartás egyre nagyobb problémát jelent a hazai cégeknek. Az
Összeállt a Pepsi a Schneider Electrickel
Komoly előrelépést jelenthet a fenntarthatóbb élelmiszeripar és italgyártás felé a PepsiCo és a Schneider Electric új kezdeményezése.
Világgazdasági Fórum: A jövő technológiái
A Világgazdasági Fórum iránymutatónak ismerte el a Schneider Electric több gyárát. Negyedével csökkent az energiafelhasználás, a gyártás során keletkező hulladék mennyisége 17 százalékkal lett
Szárnyal a Work Force HR szolgáltató
10 milliárd forint feletti árbevétellel zárta a tavalyi évet a Work Force minősített HR szolgáltató, ezzel 45 százalékkal múlta felül 2020-as eredményeit. Továbbra is
E-autó töltőberendezések: szigorúbb uniós szabályozás lépett életbe
Február elején módosultak az Európai Unióban és néhány további európai országban az elektromos autók (e-autó) töltőire vonatkozó előírások. Az új szabványnak megfelelő töltők jobban