A MÁV elnök-vezérigazgatója leszögezte, hogy a járványügyi helyzet ellenére a vasúti közlekedés zavartalan.
Szerző: R Kocsány
Karanténból szól a nóta
A Karanténból szól a nóta elnevezésű új platform szeretne bemutatkozási lehetőséget biztosítani tehetséges, de kevésbé ismert alkotóknak is.
A Századvég szerint nem segélyt vár a magyar
A Századvég legfrissebb közvélemény-kutatásának eredményei szerint az emberek jelentős többsége, 80 százaléka úgy gondolja, hogy a kormánynak meg kell védenie a munkahelyeket.
Csoda lenne, ha időben befejeződne az NB I-es bajnokság
Az NB I folytatásával kapcsolatban rengeteg a bizonytalanság, minden a koronavírus-járvány terjedésének mértékétől függ.
Nehezen viseli a bizonytalanságot Földházi Zsófi
A 2017-ben egyéniben vb-ezüstérmes sportoló tavalyi éve nem sikerült jól, sérülések hátráltatták, az Európa-bajnokságon nem került döntőbe, a vb-t pedig ki kellett hagynia.
Jó hangulatban nyomja a kórházi ágyat Johnson
A Downing Street szóvivője nem bocsátkozott részletekbe arról, hogy Johnson milyen kezelésben részesül, sem arról, hogy várhatóan meddig lesz kórházban.
Életműdíjat kaptak a Gryllus fivérek
A zsűri Gryllus Dánielnek és Gryllus Vilmosnak, a Kaláka együttes alapítóinak ítélte oda a pályájuk során kiemelkedő keresztény szellemiséget képviselő előadók számára létrehozott életműdíjat.
Több mint 250 milliárd nyereség az MNB-nél
Az éves eredmény alakulásában a 229 milliárd forintos árfolyameredmény meghatározó szerepet játszott.
Újra kezd éledezni az ingatlanpiac
A vevők és bérlők is új keresési szokásokat alakítanak ki, hogy minimálisra tudják szorítani a személyes kontaktust.
Puskás Öcsi már hivatalosan is hungarikum
Puskás Fertrenc olimpiai bajnok és világbajnoki ezüstérmes labdarúgó, később a Nemzet Sportolója kitüntető cím birtokosa a magyar labdarúgó-válogatottban 85 alkalommal játszott.