Nem akartam zenész lenni. Azért alapítottunk egy középiskolai zenekart, mert imádtunk muzsikálni. Akkoriban a zenélés még csak szórakozást jelentett nekem.
Heti sztárinterjú
„A szívemhez István szerepe áll igazán közel”- beszélgetés Feke Pál színművésszel
A Miskolci Nemzeti Színházban még soha nem álltam színpadon. Nekem ez most nagyon-nagy pillanat, mert hatalmas múltú színház az itteni, maga a fesztivál is rendkívül izgalmas, és az meg, hogy az István, a királyt ekkora zenekarral, kórussal mutatjuk most be, tényleg fantasztikus dolog.
„Mindig is a zene érdekelt” – beszélgetés Vadkerti Imre énekessel
Az idei Bartók Plusz Operafesztiválon a Miskolci Nemzeti Színházban került bemutatásra az István, a király rockopera, amelyben Koppány szerepét Vadkerti Imre alakította. A művésszel fellépés előtt beszélgettünk.
„Lázadó típus vagyok”- beszélgetés Miller Zoltán színművésszel
A színház a pillanat művészete.
„A mélyinterjú lett az én terepem” – beszélgetés Szily Nóra műsorvezetővel
A közkedvelt újságíró-riporter most egy talkshow-val érkezett Miskolcra, a Művészetek Házában találkoztunk.
„Számomra a szabadság nagyon fontos” – interjú Szabó Kimmel Tamás színművésszel
A miskolci Művészetek Házában beszélgettünk, ahová az Orlai Produkciós Iroda által színre vitt Várj, míg sötét lesz! című előadás szereplőjeként érkezett. Vona Ildikó/PannonHírnök:
„Eléggé maximalista vagyok” – interjú Kautzky Armand színművésszel
A Miskolci Szimfonikus Zenekar koncertjén mesélőként hallhatta a közönség, A katona története című darabban. Fellépés előtt beszélgettünk a Művészetek Házában. Vona Ildikó/PannonHírnök: Milyen
„Nagyon érdekel az emberi lélek” – interjú Szekeres Adrien énekesnővel
Miskolcon, a Belvárosi Evangélikus Templomban adott nagysikerű koncertet Szekeres Adrien, akivel a fellépés után beszélgettünk. Vona Ildikó: Milyen emlékeid fűződnek Miskolchoz? Szekeres Adrien:
„Magamon nem könnyen nevetek”- interjú Kern András színművésszel
Miskolcon, a Művészetek Házában beszélgettünk, ahová vendégjátékra érkezett a Pesti barokk című darabbal. Vona Ildikó: Milyen kötődésed van Miskolchoz? Kern András: Nagyon kevés,
„A romantikát nagyon szeretem” – interjú Kóbor János énekessel
Az idén 55 éves Omega együttes frontemberével a Miskolci Egyetemen tartott közönségtalálkozó után beszélgettem. Vona Ildikó/PannonHírnök: Miskolchoz milyen emlékeid fűződnek? Biztosan rengetegszer felléptél