„Mindig is a zene érdekelt” – beszélgetés Vadkerti Imre énekessel

Az idei miskolci Bartók Plusz Operafesztiválon bemutatásra került az István, a király rockopera, amelyben Koppány szerepét Vadkerti Imre alakította.

Interjúnk a Miskolci Nemzeti Színházban készült, a fellépés előtt.

Vona Ildikó: Milyen emléked fűződnek Miskolchoz?

Vadkerti Imre: Én a Kormorán együttes énekese vagyok, és volt két remekül sikerült szabadtéri koncertünk itt – 2012-ben az első, 2014-ben a második –, és persze sokat járok vagy Miskolcon átutazóban, vagy el mellette az autópályán. Szeretem ezt a várost, nem tudtam még sok időt egyfolytában itt tölteni, de amit eltöltöttem benne, ahhoz abszolút jó emlékek fűznek.

– Most kihasználod az alkalmat és szétnézel kicsit?

– Tegnap este jöttem, nagyon picit néztem csak szét, aztán mentem is pihenni. Azért ma eléggé kemény nap várt ránk, és vár még az est folyamán. Ilyenkor pihen az ember inkább.

Koppány szerepében ( Fotó: zikkurat.hu)

–  Ahhoz mit szólsz, hogy most egy operafesztiválon lépsz fel?

– Örülök neki, nagyon boldog vagyok. Tényleg!

– Magához az opera műfajához milyen vonzódásod van?

– Tanultam klasszikus éneklést és énekelgetek itt-ott, például a „Hazám, hazám” áriát szoktam, ha felkérnek rá. Boldogan vállalom, mert imádom. Nagyon szeretem az opera világát. Az egy teljesen más műfaj, teljesen más életmód, egy külön világ, ami gyönyörű.

–  Néztem a szerepeid listáját, és a rockoperák mellett más műfajban is megfordultál már.

– Igen. Pécsett játszottam a Leányvásárban Tom Miggles-t, a bonvivánt, és különböző gálákon énekeltem operettet, például a Hej, cigányt, meg egy-két betétdalt.

–  Hogyan lett belőled színpadi énekes? Izgalmas a történeted…

– 1993-ban kerültem először színház közelbe, a Komáromi Jókai Színházban énekeltem a Mária Evangéliuma című rockoperában, és akkor nagyon megfogott a színházi világ, attól kezdve ahol lehetőségem volt, ott énekeltem. Alapítottunk odahaza, a Csallóközben egy felvidéki Kis-Duna Menti Rockszínházat, majd az Érsekújvári Rockszínpadon folytattam musicalekben.

– Ezek léteznek még?

– Igen, léteznek, csak én az elfoglaltságaim, meg időhiány miatt nem tudok már semmilyen produkciójukban részt venni, de ha esetleg egy gálára meghívnak valamikor, azt boldogan vállalom.

István, a király koncertszerű előadás Miskolcon: Kesselyák Gergely (karmester), Feke Pál és Vadkerti Imre ( Fotó: Bartók Plusz Operafesztivál)

– Valahol olvastam, hogy van polgári foglalkozásod, igaz?

– Volt. Szobafestőnek tanultam, az a szakmám, de nem dolgoztam igazából benne. Voltam sofőr, dolgoztam építkezésen, de mindig a színpadon akartam lenni. Ha visszaugrunk picit 1988-ba, még odahaza Gútán – ahol a mai napig élek a családommal – alapítottunk egy rockbandát, aminek Alfarock zenekar volt a neve. 1988 óta énekelek és mindig is a zene érdekelt. Édesapám mondta, hogy legyen szakmám, az ő hatására tanultam szobafestőnek, csináltam 4 évig – meg minden mást is –, de igazából a zene volt a mindenem.

– Az István, a király rockopera mit jelentett neked? Ezt Feke Palitól is megkérdeztem az előbb. Képesek voltatok magatokat ország-világ előtt megméretni A Társulat műsorban…

– A mi korosztályunk még az a generáció, akit hamar megérintett ez a mű. Én 1976-ban születtem, és már a ’80-as évek végén találkoztam vele. Nehezen jutott el hozzánk, a Felvidékre (meg Erdélybe is) maga a rockopera, nem nagyon engedték, hogy elhangozzon bárhol is. Bakelitlemezt hallgattam, teljesen el voltam varázsolva úgy is, hogy nem láttam a tévében, csak hallgattam a zenei anyagot. Egyszerűen csoda volt! Láttam magam előtt mindent, annyira érthető és átérezhető az egész.

– Amikor jött A Társulat-verseny, egyértelmű volt, hogy jelentkezel a műsorba és megpróbálod?

 – Nem, dehogyis. Előző két évben játszottam Csókakőn Tordát. Egy barátom rendezte, ő vette észre a tévében A Társulat című produkció beharangozóját és felhívott, hogy próbáljuk meg. Csak hát ugye nekem háromgyermekes apaként eljönni egy versenyre, meg sok minden volt, amit arra az időre félre kellett tenni, azért meg kellett gondolni. Otthon megbeszéltük a feleségemmel, hogy belefogok, és boldogan vágtam bele. Tordának indultam, azt szerettem volna. Aztán, amikor Tóth Attila megnyerte a Tordát ő sem volt boldog, meg én sem, mert ő nagyon-nagyon Koppány akart lenni, én meg nagyon-nagyon Torda. Utólag már azt mondom: hála a Jóistennek, így alakult.

– Nehéz szerep?

– Nehéz, és óriási felelősség olyan elődök után, mint Vikidál Gyula, vagy Pali esetében Varga Miki, vagy a táltos Bill papa után (Deák Bill Gyula – a szerk.), és az első előadás rögtön a Budapest Sportarénában volt.

– A te megfogalmazásodban milyen ember Koppány?

– Az én megfogalmazásomban nem volt rossz ember. Ízig-vérig magyar, aki követte az ősi szokásokat. Nem tartom bunkónak sem, Somogy megye ura volt és nagyon szerették. Érdekes, mert az ősmagyarokra azt szokták mondani, hogy fenevadak voltak, pedig csodálatos viseletet hordtak, ami azért árulkodik róluk. Ha megnézzük a ruházatát az akkori magyarságnak, például Bulcsú vezért, amikor elfogták három kiló nemesfém volt rajta, ami azt jelenti, hogy ezüst, arany, szóval díszes, gyönyörű.

A Leányvásár című operett egyik főszereplőjeként (Fotó: Pécsi Nemzeti Színház)

– A komáromi Lovas Színházat csinálod még? Mondják rólad: nagy lovasember vagy…

– Eltúlozzák velem kapcsolatban, szerintem Kassai Lajos, Pintér Tibi, Sasvári Sanyi, Benkő Péter, ők a nagy lovasok. Nagyon szeretem a lovakat, de egy pici félsz mindig bennem van, ezt nem fogom tudni legyűrni. Azért nem megy olyan szinten a lovaglás, ahogyan én azt szeretném, mert a ló megérzi, ha az ember feszültebb, és ha az irányítás nem a hátán van, akkor ő irányít. De válaszolva a kérdésedre: ebben az évadban nem vagyok Komáromban.

– Kedvenc szerepeid? Van több olyan, amit Vikidál Gyula is eljátszott, például Valkay tanár úr…

– Bizony, a Légy jó mindhalálig! Nagyon szeretem. Alakítottam Jánost a Mária evangéliumában, Bagót a János vitézben, belebújhattam Árpád szerepébe is. Kedvenc szerep? Nehéz megfogalmazni, mert mindegyiket valamiért szereti az ember. Mind más, mindegyik ad valami különlegeset. Inkább azt szeretem, hogy más bőrébe belebújhatok arra a kis időre.

– Hogyan lettél a Kormorán együttes énekese?

– 2003-ban ismerkedtem meg Koltay Gergellyel, aztán sokáig nem találkoztunk. Csináltunk egy rockoperát, A szeretet hídját, és 2009-ben találkoztam vele a Felvidéken. A zenekarral voltak ott, utána félrehívott Gergő, hogy szeretne beszélni velem. Összehoztunk egy találkozót Pesten, akkor mondta: lesz változás a zenekarban, és lenne-e kedvem énekelni?

– Ő már rögtön rád gondolt?

– Nem, voltak még kinézve emberek.

– Beilleszkedtél a csapatba, de milyen visszajelzéseket kapsz?

– Ilyet is, olyat is. Még hét év után is.

– Tényleg?

– Igen. Azért elég erős időszaka volt a Kormoránnak az előttem levő korszak, a legnagyobb dalok akkor születtek. Hallok olyanokat, hogy: „Ez nem olyan”, de már nem zavar. Úgy van, mint a Koppány-szerep, a Vikidálos. Nincs két egyforma.

Koppány lóháton (Fotó: Magyar Lovas Színház Komárom)

– Merrefelé találkozhat veled a közönség?

– Most lesz a Hősök terén a Trianon című rockopera, Koltay Gábor rendezésében, a zenét Koltay Gergely és Szűts István, a Kormorán zeneszerzői írták. Ez, ami nagyobb formátumú esemény (június 22., 23.), és rengeteg Kormorán-koncert lesz nyáron, a kormoranfolk.hu oldalon meg lehet találni a helyszíneket, időpontokat.