A háttér-televíziózás egy bizonyos formája a krumplipüré megmelegítése.
A rohanó hétköznapokban gyakran előfordul az emberrel, hogy nem marad ideje az olvasásra, hiszen ezt a tevékenységet nem olyan egyszerű beiktatni a napi rutinunkba. Mindenképpen egy sokkal hosszabb folyamatról van szó, mint egy rövidebb sorozatrész – vagy akár egy film − megtekintése, hiszen ezeknek belátható időn belül vége lesz, míg egy regény elolvasása akár több napot is igénybe vehet.
Nos, ha nem akarunk végleg lemondani az olvasás nyújtotta élményekről, de sokszor még egy novella sem fér bele a napi beosztásunkba, arra is van megoldás. Örkény István méltán híres egyperces novellái remek lehetőséget nyújtanak arra, hogy műveljük magunkat miközben egyben időt is megspórolunk. Ezek az írások kifejezetten rövidek – maximum egy-két oldalasak −, szórakoztatóak, humorosak, sokszor valamilyen váratlan csattanóval a végükön.
Ebben a cikksorozatban minden héten egy másik egyperces írást ajánlunk olvasásra a szerzőtől, amelyek reméljük, kellemes kikapcsolódást nyújtanak majd.
AZ ÚJ LAKÓ
– Te ilyen ember vagy? Kezdem megbánni, hogy hozzád kötöttem az életemet!
Szomszédaim – valami Románék vagy Révészék – még csak egy hete költöztek be. Szerencsére se gyerekük nincs, se porszívójuk, se padlókefélőjük. Még névtáblájuk se. Csak televíziójuk.
– Te beszélsz? Azt mondják, német tisztekkel jártál vacsorázni.
Este hat óra tájban érkeznek haza; ma is, mihelyt megjöttek, bekapcsolták a televíziót. Az én teakonyhám és az ő szobájuk fala közös. Lassú lángon felteszem melegedni a krumplipürét.
– Rólam mindenki tudja, hogy a nyilas házparancsnok három kereszttel megkrétázta az előszobaajtómat…
Lassan keverem a krumplipürét.
A takarítónő (Berta néni) hetente kétszer jön, és akkor két napra előre megfőz. Mielőtt elmenne, mindent a számba rág, mint egy kisgyereknek. Itt a hideg hús, azzal az író úrnak semmit se kell csinálni. Itt a savanyúság, azzal se. Csak ezt a krumplipürét kell megmelegíteni… Tessék utánam mondani, mert az író úr mindent elfelejt. Ne féljen, Berta néni, nem fogom elfelejteni. De csak lassú lángon. Csak lassú lángon, Berta néni. És tetszik majd keverni? Majd keverem. Mivel tetszik keverni? Kanállal. Fakanállal? Fakanállal. És lassú lángon, író úr. Lassú lángon, Berta néni. Köszönöm szépen. Isten vele.
– Húsz éve hazudsz a világ szemébe!
– Vigyázz! Ha túlfeszíted a húrt, megkeserülöd!
Lehet, hogy nézni jó egy ilyen antifasiszta szerelmi drámát, de itt, a teakonyhában úgy hangzik, mint valami veszekedés. Sajnos, a krumplipürét nem lehet itt hagyni. Minél melegebb lesz, annál sűrűbben pöfög.
– Nekem te hiába játszod a mártírt! A saját keresztlányát ki jelentette föl?
– No, mondd csak! Halljuk! Erre kíváncsi vagyok!
Mindjárt kész leszek. Most már nemcsak pöfög. Most már lő.
– Ha tudni akarod, nekem bizonyítékaim vannak!
– Ezt mindenki mondhatja.
– Hát akkor tessék, ide nézz…
Odaát valami nyikorog, talán egy fiókot húznak ki… Aztán lábdobogás hallatszik át, dulakodás, hörgés. Egy női hang – nyilván a németek szeretője – felsikolt.
– Segítség! Megöl!
Egy lövés. Egy elzuhanó test puffanása. Még egy lövés, aztán végre csönd. És meleg a krumplipürém.
Szomszédaimnak még a névtáblájuk se volt kitéve. Másnap, harmadnap mindenki, aki őket kereste, tévedésből énhozzám csöngetett be. A rendőrség, a tisztiorvos, újságírók és fotográfusok… Nem is volt nekik televíziójuk. A férfi – akit se Románnak, se Révésznek, hanem Rónainak hívtak – enyhítő körülmények figyelembevételével nyolcévi börtönt kapott.
Most csönd van a szomszéd lakásban.
Az egyperces novella forrása: Magyar Elektronikus Könyvtár
