Minden munka bizonyos kvalitásokat igényel.
A rohanó hétköznapokban gyakran előfordul az emberrel, hogy nem marad ideje az olvasásra, hiszen ezt a tevékenységet nem olyan egyszerű beiktatni a napi rutinunkba. Mindenképpen egy sokkal hosszabb folyamatról van szó, mint egy rövidebb sorozatrész – vagy akár egy film − megtekintése, hiszen ezeknek belátható időn belül vége lesz, míg egy regény elolvasása akár több napot is igénybe vehet.
Nos, ha nem akarunk végleg lemondani az olvasás nyújtotta élményekről, de sokszor még egy novella sem fér bele a napi beosztásunkba, arra is van megoldás. Örkény István méltán híres egyperces novellái remek lehetőséget nyújtanak arra, hogy műveljük magunkat miközben egyben időt is megspórolunk. Ezek az írások kifejezetten rövidek – maximum egy-két oldalasak −, szórakoztatóak, humorosak, sokszor valamilyen váratlan csattanóval a végükön.
Ebben a cikksorozatban minden héten egy másik egyperces írást ajánlunk olvasásra a szerzőtől, amelyek reméljük, kellemes kikapcsolódást nyújtanak majd.
MIT MOND A HANGSZÓRÓ?
A szekrényes öltözőnek mind a négy fala, a padlótól a mennyezetig csupa szekrény. Mind ugyanarra a kulcsra nyílnak. A kulccsal a kabinos jön-megy; bezár, ha valaki úszóruhára vetkezett, kinyit, ha öltözni kíván. Harmincöt éve jön s megy e szekrények előtt, behunyt szemmel is megtalálja akármelyiket.
Néha alig van vendég, akkor ül, pihen, s a hangszórókon közvetített rádióműsort hallgatja. Máskor váratlanul összeszaladnak az érkezők és a hazakészülők. Ezt ő úgy hívja: torlódás. Ilyenkor alig győzi a munkát. E torlódásokat leszámítva a kabinosság nem tartogat meglepetéseket a kabinosnak. Egyszerű, kényelmes, de azért nehéz munka ez. Az a nehéz munka, amihez nem okvetlenül kell embernek lennünk.
– Szép kis torlódás volt itt az előbb – jegyzi meg.
– Figyeltem magát, Schuller úr. Úgyszólván senkit se várakoztatott.
– Ezt is ki lehet tapasztalni, kérem. Ámbár van itt néhány velem egyidős kabinos, aki ilyen rumliban elveszti a fejét.
– Azt akarja mondani, hogy a tapasztalat nem minden?
– Bizonyos esetekben nem. Szerintem a kabinossághoz némi rátermettség is kell.
– Ezt maga jobban tudja, Schuller úr.
– Sőt, kérem. Továbbmegyek. Még a rátermettség is kevés. Hogy az ember a legnagyobb torlódásban se veszítse el a fejét, ahhoz speciális adottságokra van szükség.
– Milyen adottságokra céloz, Schuller úr?
– Lélekjelenlét, öblös hang, erélyes, sőt, ha kell: erőszakos fellépés… Persze, ilyen méretű közbelépésre csak ritkán nyílik lehetőség.
– Remélem, Schuller úrnak már nyílt rá lehetősége.
– Összesen egyszer volt itt akkora torlódás, hogy ha nem én vagyok szolgálatban, akkor összetaposták volna egymást a vendégek.
– Mikor történt ez?
– Amikor a hangszórókon bemondták a hadüzenetet. Ráadásul gyönyörűen sütött a nap, és zsúfolásig volt az uszoda.
Az öltöző ablakán besüt a nap. Ma is gyönyörű az idő, ma is zsúfolt az uszoda, ma is szól a hangszóró, mondja a híreket.
Schuller úr az ablakhoz lép. Fülel. Kérdőn nézek rá.
– Semmi – legyint. – Valahol Bengáliában.
Az egyperces novella forrása: Magyar Elektronikus Könyvtár
Kövessen minket: Facebook
