Erősebb évre számít az Autowallis

Jelentős növekedéssel számol az idén, és további tranzakciókat tervez az Autowallis Nyrt. – közölte a társaság az MTI-vel szerdán. A közlemény szerint akvizíciós és tranzakciós szempontból az AutoWallis Nyrt. az eddigi legaktívabb évét zárta tavaly, ezek hatása 2021-ben mutatkozhat meg teljes egészében, így a bevételük meghaladhatja a 230 milliárd forintot is.

Az Autowallis a járvány miatt csökkenő eredménnyel, de árbevételi csúccsal zárt 2020-ban. A 88 milliárd forintos árbevétel 17 százalékkal magasabb a 2019. évinél, míg a 2,1 milliárd forintos EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 28 százalékkal alacsonyabb az előző évihez képest.

A teljes átfogó eredmény 658 millió forint veszteség. Az eredményességet elsősorban az üzletfejlesztésekhez kapcsolódó egyszeri költségek, valamint a járvány kedvezőtlen hatásai rontották – derül ki az összefoglalóból.

A nagykereskedelmi üzletág 7 százalékos bővüléssel 38,5 milliárd forint árbevételt termelt. A kiskereskedelmi üzletág 27 százalékos bővüléssel 49,9 milliárd forint árbevételt ért el, ezen belül  főképp a gépjárműkölcsönzés csökkent az idegenforgalom, valamint az üzleti utazások visszaesése miatt.

Sikeresnek értékelték a tavalyi 1,4 milliárd forint összegű, zártkörű intézményi tőkeemelést is. Az Autowallis további tranzakciók esetén újabb kötvénykibocsátást és nyilvános forrásbevonást is bejelenthet. A növekedési stratégia érdekében osztalék kifizetését ezúttal nem javasolja az igazgatóság – közölték.

A gépjárműkereskedelemmel, gépjárműkölcsönzéssel, szervizszolgáltatásokkal foglalkozó Autowallis a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriás kibocsátója. Részvényei kedden 101 forinton zártak. Árfolyamuk egy éven belül 120 forinton tetőzött, a legalacsonyabb értékük 64,5 forint volt.

Üzlet | PannonHírnök 

Kövessen minket: Facebook 


Hasonló cikkek