Félmilliárdos pénzmosásért ítéltek el négy embert Miskolcon

Pénzmosás miatt 1 év 10 hónap és 4 év 3 hónap közötti szabadságvesztésre ítélt négy embert nem jogerősen hétfőn a Miskolci Törvényszék. A vádlottak sikkasztásból származó csaknem 500 millió forintot próbáltak legalizálni.

A törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a bíróság által megállapított tények szerint a négy vádlott csaknem 500 millió forint elrejtését vállalta egy Thaiföldre szökött ismerősük kérésére. Az összeg egy pénzszállító cég sérelmére elkövetett sikkasztásból származott, és ezzel a vádlottak tisztában voltak.

Mivel a vádlottak tudták, hogy ekkora összeget nem egyszerű tisztára mosni, a bankjegyeket műanyag hordókban helyezték el, majd a hordókar az egyik vádlott ingatlanának közelében elásták. A pénz egy részéből később sporteseményekre fogadtak, szlovákiai kaszinókban próbáltak szerencsét – és így még haszonra is szert tettek –, az elsőrendű vádlott értékes gépkocsit vásárolt és nagy értékű életbiztosítást kötött. A többi vádlott ingatlant vett, illetve hiteleiket törlesztették.

Az elásott bankjegyek egy része elázott, ezeket sérült bankjegyekként váltották be budapesti és miskolci bankfiókokban, több mint 60 millió forint értékben. A bíróság a vádlottakat pénzmosás bűntettében mondta ki bűnösnek és 1 év 10 hónap és 4 év 3 hónap közötti szabadágvesztésre ítélte őket. A negyedrendű vádlott esetében a büntetés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztették.

A bíróság a szabadságvesztés mellett a vádlottakkal szemben vagyonelkobzást is elrendelt, 20 és 226 millió forint közötti összegben, a negyedrendű vádlott esetében a vagyonelkobzás két ingatlanra vonatkozik. Az ítélet nem jogerős, mivel a vádlottak védői fellebbeztek. Az ügyészség három nap gondolkodási időt tartott fenn az esetleges jogorvoslat bejelentésére – közölte a törvényszék.

 

HírMix | Pannon Hírnök 

Kövessen minket: Facebook

 


Hasonló cikkek