Gyermekeink zöldben gondolkodnak – A Föld napja margójára

Tihanyi-Konda Szilvia

Egyik gyermekem óvodás, a másik iskolába jár. Egész héten másról sem beszéltek, csak arról, hogy most vasárnap lesz a Föld napja. Palántát kell venni, el kell ültetni, a papírgyűjtésre minél több hulladékot összegyűjteni…

Számomra nagy öröm azt hallani, hogy számumra már ez a természetes hozzáállás, és talán a most felnövekvő gyermekek végre valóban környezettudatosan fognak gondolkodni. Számukra nem csak egy elsajátítandó fogalom a szelektív hulladékgyűjtés – ebben nőnek fel. Szerencsére olyan közösségekbe járnak, ahol ez az alapelv – és itthon is ezt látják-hallják.

Nem volt ez mindig így. Az emberiség a XX. század végére nagyon eltávolodott a természettől, s olyan mértékben kizsákmányolta – s még most is sokan ezt teszik – hogy talán az utolsó pillanatban vagyunk most, ha meg akarjuk menteni az Föld ökológiai egyensúlyát. Rohanó mindennapjainkban néha elfeledkezünk arról, hogy ez a bolygó tart minket életben. Tőle kapjuk az ételt, amit megeszünk, és isszuk a folyók vizét – már, ahol még tiszta. S éltető levegő nélkül nem tudnánk élni. Vigyáznunk kell rá!

Magyarországon még csak 28. éve figyeljünk erre, de világviszonylatban sem járnak sokkal előttünk a „felvilágosultabb” társadalmak: egy amerikai egyetemista , Denis Hayes indított mozgalmat 1970-ben azért, hogy végre figyeljünk föl a haldokló természet könyörgésére, ami 1990-re világméretűvé vált . A túltermelés árt a Földnek, nem kell annyi műanyag és szemét! …

Ha idejében megtanítjuk gyermekeinket a helyes, környezettudatos viselkedésre, sokat tehetünk azért, hogy egészséges szemléletű, a természettel összhangban élő fiatal emberekké neveljük őket. Ha már a legkisebbeknek is megtanítjuk, hogy miért nem szabad  a vizet oktalanul pocsékolni, szemetelni vagy a lakás összes fényforrását egyidejűleg bekapcsolni és jó példával is járunk előttünk, jó esélye van annak, hogy később ő is felelősségtudattal fog élni, összhangban a környezetével.

Ez a nap jó alkalom arra, hogy egy percre megálljunk, és megköszönjük Földünknek és a természetnek mindazt, amit kapunk tőle.

Gondoljunk a környezetünkre – és persze ne csak most!

 

Kép forrása: http://zeenews.india.com