Három buliból hazatérő lány elvitt egy csuklós buszt

Avatar

Egy parkoló menetrend szerint buszt lopott el három fiatal lány a sándorfalvi buszvégállomásról – írja a Délmagyar.hu. A lányok a buszt egy hétvégi éjszaka tulajdonították el; egyikük a buszállomás épületében volt takarítónő.

A járművel Sándorfalváról Szegedre is elmentek, és a tanyavilágban is megjáratták. A kisvárosba visszatérve már a rendőrök várták őket. A “kalandozást” a lányok komolyabb baleset nélkül megúszták, de a busz oldalát végighúzták.

Helyiek beszámolója szerint a tizen- és huszonéves fiatalok egy állomáshoz közeli szórakozóhelyen buliztak, akkor jutott eszükbe a busz kölcsönvétele, amikor hazafelé tartottak.

A járműben benne hagyták az indítókulcsot, így nem volt nehéz dolguk.

A csuklós busszal Homokpuszta felé indultak, ahol lehajtottak az aszfaltútról és rátértek a tanyavilágba vezető útra, aminek csak az eleje betonozott. Azután egy dűlőúton mentek tovább, majd visszaértek Sándorfalvára. Ezt követően úgy döntöttek, tesznek egy újabb kört: elindultak Szegedre is, egészen a Mars térig haladtak.

A busszal azután visszatértek Sándorfalvára, ahol már a rendőrök várták őket. Az egészet komolyabb baleset nélkül megúszták, egy közlekedési táblának azonban nekimentek, ettől a busz oldala megsérült.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság azt írta a Délmagyarnak: jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást két fiatal nő ellen. Szerintük a lányok viccből vitték el a buszt, tudták, hogyan kell kinyitni és beindítani. Gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A Dél-alföldi Közlekedési Központ annyit közölt a lappal: feljelentést tettek és belső vizsgálat is indult, amint annak lesz eredménye, részleteket is közölnek.

Forrás: delmagyar.hu


Hasonló cikkek