Hírek Bordányból: ősfalu, útjavítás és mennyi minden még?

A Csongrád-Csanád megyei település sokat fejlődött az elmúlt időben. Az önkormányzat és a szakemberek rendszerint nem állnak meg a tervezésnél, meg is valósítják azt, amit elképzeltek. Ráadásul a közösség ereje is figyelemre méltó

Nincs hiány infrastrukturális fejlesztésekből, turizmust élénkítő lépésekből és társadalmi összefogást igénylő, szociális helyzetet javító, valamint környezetbarát tevékenységből sem.

Folyamatosan építik az ősfalut…

Ahogy korábban beszámoltunk róla, Bordány jelentős összegű támogatást nyert ősfalu építésére, mellyel felhelyezi magát Magyarország értékeket bemutató turisztikai látványosságainak térképére.

A projekt akár már jövő márciusra elkészülhet. Bár az időjárás miatt egy kicsit lassultak a munkafolyamatok, még most is jól állnak a kivitelezéssel. 2022 tavaszára látható lehet a honfoglalás előtti népcsoport, a szarmaták életét bemutató ősfalu.

Egy kilátót, ami a pályázat egyik fő látványossága hamarosan elkezdenek kivitelezni. Az építmény többhektáros védett ősgyepre néz, ahol semmilyen épített környezet, még egy villanyvezeték sem zavarja a kilátást. Mint a polgármester fogalmazott, itt a föld összeér az éggel. A nyolcméteres, fából készült kilátó többtonnás alkotóelemei már a jövő héten megérkeznek Bordányba – írja a delmagyar.hu

Emellett közlekedésfejlesztés is zajlik

A Magyar Falu Program támogatásainak köszönhetően a településen két utcát is le tudnak aszfaltozni, korszerűsíteni és közlekedés szempontjából biztonságossá tenni. A következő lépés remélhetőleg még egy támogatás elnyerése lesz, hogy az olyan utakat és utcákat, amik felújítása korábban félbemaradt befejezhessék. Ehhez negyven millió forintra volna szükség.

Látható tehát, hogy Bordányban projektekből nincs hiány, de a lakosság sem unatkozik, amíg a szakemberek és az önkormányzat ellenőrzi a legfőbb kivitelezések menetét.

Környezettudatos nevelés folyik az általános iskolában

Az Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola udvarán balkonládákba ültettek virágokat az osztályközösségek. Évfolyamonként fogják gondozni őket. Ezáltal megismerkedhetnek a növények szükségleteivel, és talán szívesebben is töltenek velük időt, hiszen saját kezűleg ültették el őket, szépítve ezzel az iskola udvarát, és az ablakpárkányokat.

A friss levegő, a közös munka és a kertészkedés, mint aktivitás, nagyon jót tesz a diákoknak, hiszen feltölti, kikapcsolja a sokszor bizony leterhelt agyukat. A mozgás pedig segít az egészség megőrzésben. Emellett persze tanulnak is. Játékosan, önfeledten, úgy, hogy közben észre sem veszik. Tehát a pedagógiai célzat sem marad el. S van még valami, amiben részt vesznek, ám ebből a felnőtt lakosság sem marad ki.

Kupakokat gyűjtenek Bendének

Egyre csak szaporodnak a kupakok a település erre szolgáló gyűjtőszívében. Már több mint 190 kilogramm gyűlt össze. A befolyt összeggel jótékonysági célt szolgálnak. Legelső céljuk pedig nem más, mint Bende gyógyulásának támogatása.

Bende egy nyitott gerinccel született kisfiú, akiről állapota miatt lemondott a vér szerinti anyja. De, hogy csodák márpedig léteznek az egyszer biztos: ugyanis Bendét örökbe fogadta egy szerető pár, akik mindent megtesznek a gyógyulásáért. Korábban kerekesszékre gyűjtöttek neki, most egyéb kezelésekre gyűlnek a forintok, hiszen sok megpróbáltatás áll még a gyermek előtt. Ebben segítenek a bordányiak is.

Sorainkból is látszik, hogy Bordány azon településekhez csatlakozott, amik egyre vonzóbbakká válnak, akár fiatal párok, családok is megtalálhatják a helyüket itt. Mert tervekből, fejlesztésekből és társadalmi összefogásból nem szűkölködnek a faluban.

Farkas Cs. Tekla

Hazai Tükör | Pannon Hírnök 

Facebook 


Hasonló cikkek