Ismeretlen fegyverekkel védené magát Oroszország?

Védelmi képességeik kiépítését tervezik, hiperszonikus, lézer és más fegyverrendszerek hadrendbe állításával, amelyekkel más államok nem rendelkeznek – jelentette ki szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnök magas rangú katonatisztek és ügyészek előléptetési ceremóniáján.

Ez ugyanakkor még nem ok arra, hogy bárkit is fenyegessünk” – mondta Putyin. Az orosz elnök leszögezte, hogy ezek az új fegyverrendszerek kizárólag Oroszország biztonságát szolgálják, tekintettel a növekvő fenyegetésekre, ugyanakkor kész megtenni mindent azért, hogy új lendületet adjon a leszerelési folyamatnak.

Az orosz elnök egyben rámutatott, hogy a védelmi képességek növelése keretében kiemelt szerepet kap a személyi állomány felkészítése, vagyis az intenzív katonai kiképzés.

Szeretném megjegyezni, hogy a hadgyakorlatok száma az idén negyedével növekedett. A továbbiakban is fontos szerepet játszik a tisztek és közkatonák szakmai felkészültségének javítása, a fegyelem és a morál megerősítése soraikban, mert ebben áll a fegyveres erők harckészültségének záloga” – emelte ki Putyin.

Az orosz elnök tavaly jelentette be, hogy egyedülálló, új fegyvereket fejlesztenek ki, köztük az Avantgard kódnevű hiperszonikus hadászati interkontinentális rakétarendszert, amely hagyományos és atomrobbanófejek hordozására egyaránt alkalmas.

Az új eszközök között említette még egy nagysebességű, nukleáris robbanótöltet hordozására alkalmas víz alatti drónt, illetve a Kinzsal (Tőr) névre elkeresztelt, légi indítású rakétát.


Hasonló cikkek