Felforrósodó világűr: Geopolitikai ütközetek a kozmosz felosztásáért
Az Egyesült Államok és Oroszország kapcsolatát – egészen a szovjet időkre visszamenően – nem lehet igazán barátinak nevezni, szövetséginek meg végképp nem. Az utóbbi évekig azonban volt egy terület, ahol – természetes versengés mellett ugyan – mégis sikerült együttműködniük.
A két ország számos projektet hozott létre az űrkutatás területén, s a földi politikai játszmák ellenére ebben a szférában maradt egyfajta mérsékelt partnerség.
Azonban mostanában egyre többen és egyre nagyobb érdeklődéssel vágynak ki a világűrbe, ahol a gyorsan fejlődő kozmikus technológiának köszönhetően komoly lehetőségekhez lehet jutni. Nem beszélve arról, hogy a különböző navigációs és megfigyelő rendszerek kiválóan hasznosíthatók a földi geopolitikai harcok befolyásolására is.
Ahogy számos fronton megfigyelhetjük, az Űrkutatás terén is komoly kínai-orosz összefonódással számolhat az Egyesült Államok. Kína ambícióit és pénzét veti latba, Oroszország tapasztalatát, technológiáját.
A kettő külön-külön is igényel figyelmet az ebben is vezető amerikaiak részéről, ám összeállásuk már komoly fejfájást jelent Washington számára. Nem véletlenül nyilatkozott John Raymond tábornok, az amerikai űrparancsnokság vezetője a napokban Moszkva űrbeli tevékenységét illetően meglehetősen haragosan.
Bár önmagában Oroszország nem jelentene életveszélyt az amerikai űrhegemóniára, ám Kínával karöltve már igen.
Raymond felhívta a figyelmet Moszkva súlyosan fenyegető magatartására a világegyetemben, de valószínűleg elsősorban a nem régiben bejelentett új kínai-orosz Holdállomás építése váltotta ki belőle az indulatokat, hiszen az egyenlő egy új kínai-orosz űr-együttműködéssel.
Természetesen az oroszok komoly technológiai és fegyverfejlesztési programokat végeznek a világűrben is, így nem véletlen, hogy az amerikai űrparancsnokság vezetőjét különösen aggasztja egy bizonyos orosz apparátus, amelyet állítólag azért hoztak létre, hogy “amerikai műholdakat pusztítson alacsony földi pályán“. Az amerikaiak szerint vannak olyan speciális orosz lézerrendszerek, melyek felhasználhatók műholdak megsemmisítésére, károsítására, vagy azok megzavarására. A tábornok vészjósló megnyilvánulása Oroszországgal szemben azonban nem igazán tekinthető teljes mértékben létjogosultnak, főleg ha figyelembe vesszük az amerikai katonai potenciált ezen a fronton.
Oroszországban természetesen a katonai űrkutatás hagyományosan erős volt mindig a polgári szektorhoz képest: 2019 óta Oroszországnak 107 katonai és csak 42 civil űrhajója van. Azonban, ha megnézzük, hogy ma a világűrben 2000 darab műhold található, s ebből nagyjából 150 csak orosz, viszont körülbelül 900 amerikai és több mint 300 kínai, akkor világossá válik, hogy az Egyesült Államok számára egyre nagyobb fenyegetést mégis inkább Kína jelent.
Az űrtevékenységet folytató országok 2019-ben megközelítőleg 470 űrhajót indítottak, ebből csak 28 volt orosz.
Ennek ellenére nagy reményeket táplál az orosz politikai elit az űrkutatás és fegyverkezés terén. Dmitrij Rogozin, az Orosz Szövetségi Űrközpont vezetője szerint a Roszkoszmosz legfontosabb feladata az ország védelmének és biztonságának garantálása űrerőkkel és űreszközökkel. Bár a pénzhiányról is nyíltan beszél: „Természetesen Kínához és az Egyesült Államokhoz képest az űrkutatási programok finanszírozása nálunk sokkal szerényebb. De az ezen a területen alapvetően fontos, Oroszország elnöke által kitűzött feladatok, teljesülni fognak. Nem számokkal, hanem ügyességgel és hagyományokkal harcolunk.”
Legutóbbi elemzésemben az Északi-sarkvidékért folyó geopolitikai csatározások kapcsán szóba került, hogy az Arktika nehezen érzékelhető területeire speciális műholdakra van szüksége mind az amerikaiaknak, mind az oroszoknak, hogy átlássák a sarkvidéken zajlódó folyamatokat. Az oroszok február végén indították el az “Arktika-M” űrhajót. Ez a műhold képes megoldani az operatív meteorológia, hidrológia, éghajlati és környezeti monitorozás problémáit az Északi-sarkvidéken. Az Orosz Föderáció északi területeit és a Jeges tenger térségét éjjel-nappal folyamatos megfigyelés alatt tudja tartani, ami egyértelmű, hogy a polgári célokon túl, katonai célokat is szolgál. Nyilvánvaló, hogy a területen szintén rendkívül aktív Egyesült Államok nem örült az új orosz műhold figyelő jelenlétének.
Mindazonáltal, ahogy az Északi-sarki misszióiban, úgy az űrkutatás területén is masszív költségvetési problémákkal küszködik Oroszország, s fejlett tudományos élete nem elég versenyképessége megtartására. A Roszkoszmosz ennek tükrében nem is meglepő, hogy mecénást keresett világegyetemet meghódító terveihez. Az Űrpolitikai Intézet adatai alapján 2017-ben az űrpiac teljes volumene meghaladta a 350 milliárd dollárt, vagyis a világ GDP-jének 0,25% -át. Számottevő a terület növekedési üteme is, mely évi 9%. Ennek fényében a Roszkoszmosz költségvetése katonai kiadások nélkül mindössze 176 milliárd rubel, azaz 2,2 milliárd dollár, ez igen szerénynek tűnik. Az Egyesült Államokban ezzel szemben a kongresszus 2021-ben mintegy 23 milliárd dollárt irányzott elő a NASA számára.
Jelen űrbéli helyzetét Oroszország és az Egyesült Államok hosszú évtizedek munkájával és befektetéseivel érte el, de nézzük mi a helyzet Kínával?
Peking az elmúlt húsz évben nagy sikereket könyvelhetett el az űrkutatás terén. 2003-ban Kína a világ harmadik olyan országa lett, amely saját űrhajózással, űrhajósokkal rendelkezett, 2007-ben pedig szintén harmadikként az USA és Oroszország után demonstrálta egy alacsony Föld körüli pályán keringő műhold sikeres elfogását Földről indított rakéta segítségével. Mindez már komoly biztonsági vészharangokat kongatott meg vetélytársainál. Azóta a kínai űrhajósok sikeresen Holdkörüli pályájára állítottak műholdakat, saját holdjáróval pedig kőzetmintákat hoztak vissza a Földre. 2019-ben már kilépve a harmadik helyről Kína lett az első olyan ország, amely pilóta nélküli űrhajóval szállt le a Hold túlsó oldalán (Chang’e 5 misszió). Általánosságban kijelenthetjük, hogy Kína már nem egy elmaradott ország az űrkutatás terén, sőt komoly és nívós ellenféllé kezd válni mind tudományos, mind katonai téren.
A felforrósodó űrversengést pedig csak tovább fokozta a múlt héten aláírt orosz-kínai kormányközi egyezmény egy nemzetközi tudományos holdbázis létrehozásáról. A memorandum létrehozásán már tavaly nyár óta dolgoznak, s annak aláírása fényében már nem is meglepő, hogy az orosz Roszkoszmosz január végén kilépett az amerikai Gateway holdkutatási projektből. Az oroszok sérelmezték az egyenlőtlen részvételt a programban, melyet szerintük az USA kisajátított teljesen.
A kínai Űrügynökség elmondása szerint a projekt minden érdekelt ország és nemzetközi partner előtt nyitva áll, ám az Egyesült Államok valószínűsíthető, hogy nem fog riválisaival együttműködni.
A NASA kommentárjaiból az új orosz-kínai Hold bázisról azt szűrhetjük le, hogy az amerikaiak a Gateway projekt vetélytársát látják benne.
Az oroszok „kiszállása” az amerikai Hold programból és a kínaiak „beszállása” az újba valóban ezt tényszerűsíti. Az Egyesült Államok által vezetett Artemis hold-program – amelynek célja az első nő és a következő férfi eljuttatása a Holdra 2024-ig – Oroszország kilépésével komoly kutatási potenciáltól esett el, melyet most Kína nyert meg. Oroszország szakértelme, az űrhajósaik képzésének világszínvonalú rendszere nagyban hozzá fog járulni a közös kínai-orosz program sikerességéhez.
Szakértők szerint az új Holdbázis Kína eddigi legnagyobb nemzetközi űr-együttműködési projektje. Moszkva és Peking előzetesen megfogalmazott célja egy nyitott hozzáférésű állomás létrehozása az összes érdekelt ország és nemzetközi partner számára, illetve a kutatási együttműködések megerősítése és a világűr békés célú felhasználásának előmozdítása az egész emberiség érdekében. A kissé pátoszos megfogalmazás még inkább rálép az USA tyúkszemére, mivel egyértelműen annak szövetségeseire pályáznak az űrben is.
A NATO tag Törökország, aki a múlt év végén jelentette be ambiciózus terveit az űr meghódításával kapcsolatban, már tárgyalásokat folytat az oroszokkal az űrkutatás terén folytatott együttműködésről, azon belül is a rakétatechnológiai kooperációról. A törökök célja a Holdra eljutás, talán bízva abban, hogy ez kell a nagyhatalmi pozíció eléréséhez.
A kínai-orosz együttműködés a Holdbázis megépítésével párhuzamosan az űrkutatásban, a K+F területén, valamint az űrberendezések és az űrtechnika tapasztalatcseréiben is szeretne tovább mélyülni. A kínaiak nem tudják az orosz tapasztalatok nélkül gyorsan beérni a két hagyományosan űrkutató nemzetet, az oroszok pedig a kínai pénz nélkül nem maradhatnak versenyképesek. Kereslet – kínálat szimbiózis, na de meddig?
Azonban nem csak az űrkutatás és a tudomány motiválja a három nemzetet a világűrben. Elméletileg a világűr kizárólag békés módon használható, de ennek biztosítására mindössze egy 1967-es egyezmény létezik. Az 1967. évi 41. törvényerejű rendelet a „Szerződés az államok tevékenységét szabályozó elvekről a világűr kutatása és felhasználása terén, beleértve a Holdat és más égitesteket” című megállapodás azonban azóta, a gyors iramú fejlődés miatt rászorulna némi pontosításra. Az elsősorban tudományos, kereskedelmi, és technológiai fejlesztési célokról szóló szerződés a világűr militarizálását meglehetősen gyengén korlátozza, főként az atomfegyverek és tömegpusztító fegyverek űrben, Holdon, vagy más égitesteken történő elhelyezésének megtiltására fókuszál. A hagyományos fegyvereket ugyanakkor nem érinti ilyen fokú korlátozás.
A földközeli űrt mindhárom nagyhatalom katonasága aktívan használja. Az űrhaderők speciális műholdakat használnak a Föld távérzékeléséhez és felderítéshez, kommunikációs műholdakkal rendelkeznek (ide tartoznak a műholdas navigációs rendszerek is, mint az amerikai GPS, vagy az orosz GLONASS), továbbá rakétatámadás-előrejelző rendszerekkel is növelik védelmük hatékonyságát. Talán a legnagyobb aggodalomra okot adó űr-haditechnika a műhold-ellenes fegyverek – vagyis a műholdak megsemmisítésére tervezett rakéták és az űrhajók megfigyelő rendszereit a Földről letiltani képes lézerrendszerek.
Jelenleg az Egyesült Államok, Kína és Oroszország rendelkezésére állnak ilyen, vagy ehhez hasonló fegyverek.
Bonyolult kérdés a műholdak és űrhajók védelme is, hiszen szinte lehetetlen elrejteni őket az ellenséges szemek elől, ráadásul növelni a műhold fizikai biztonságát ugyanennyire nehézkes. Jelenleg azért is indult el egyfajta versengés a működő eszközök számának növelésében, mert ez lehet az egyik módja a védelemnek. A mennyiség növelése csökkentheti a teljes rendszer meghibásodásának, megsemmisülésének esélyét. Erre szolgálhat Elon Musk Starlink programja is, mely a tervek szerint több ezer kommunikációs műholdat tenne alacsony Földkörüli pályára. A milliárdos vállalkozó Space X cége nem az egyetlen, amelyik műholdak ezreit tervezi kilőni a világűrbe. Az Amazon, a kanadai Telesat és a brit OneWeb is dolgozik hasonló projekten. Több ezres műholdcsoportokat megsemmisíteni a mai kozmikus fegyverzet fejlettségi szintjén elképzelhetetlen.
Elon Musknak köszönhetően az orosz-amerikai űrkutatási együttműködések még inkább elidegenedtek egymástól, amikor is a Roszkoszmosz 2020-ban elvesztette monopóliumát az asztronauták Nemzetközi Űrállomásra történő szállítása felett a Musk tulajdonában lévő SpaceX vállalat első sikeres küldetése után. Elon Musks SpaceX-je a modern űrverseny kulcsszereplőjévé vált, és helyettesíteni fogják az orosz Szojuzokat a NASA megrendelésére.
Különösen veszélyesek az úgynevezett vizsgáló műholdak, melyek képesek megváltoztatni pályájukat és megközelíteni az ellenséges műholdakat, hogy tanulmányozzák őket, vagy ha szükséges, elpusztítsák őket. Célkeresztben leginkább a műholdas geolokációs rendszerek (GPS, GLONASS) és a kommunikációs, felderítő műholdak vannak, hiszen azok megsemmisítése, vagy meghibásodása az ellenséget megfosztaná a navigációs és kommunikációs rendszereitől Földön és Űrben egyaránt.
A nagyhatalmak geopolitikai harca kivetült a világűrbe is, a kiaknázatlan területeken elért sikerek újra írhatják a földi szerepeket is. Az Egyesült Államok, Kína és Oroszország jelenleg nagy energiákat fektet az újabbnál újabb űrfegyverek fejlesztésébe, így a nyílt katonai verseny nyugtalanító kilátásai az űrben is egyre reálisabbak. Egyértelmű, hogy az új kínai-orosz Holdbázis megépítésének bejelentése újabb jelentős tényezője a geostratégiai háromszögnek, mégha az meglehetősen messze is van a földi összefeszülésektől. Bár Moszkva számára hosszútávon nem lehet Kína partner számtalan regionális ellentétjeik miatt, illetve a rivális nagyhatalmi ambícióik miatt, rövidtávon azonban közösen komoly gondot okozhatnak az amerikaiaknak.
Putyin a tavalyi évben már azt sem zárta ki, hogy katonai szövetség legyen Kína és Oroszország között, a napokban pedig a kínai külügyminiszter nyilatkozott úgy, hogy: “Nekünk (Kínának és Oroszországnak) a kölcsönös stratégiai bizalom modelljévé kell válnunk, szilárdan támogatva egymást alapvető érdekeink védelmében. Össze kellene fognunk a színes forradalmak ellen, illetve a mindenféle dezinformáció elleni harcban.” Ezzel egyértelműen az Egyesült Államokra céloztak.
A három „nagy” mellett több feltörekvő szereplője is van a világegyetem meghódításának. India egy második lerakatlan holdraszállást tervez 2021-ben, vagy 2022-ben, ezen kívül űrhajósokat is képez egy tervezett orbitális repüléshez indiai űrhajó fedélzetén. Az Egyesült Arab Emírségek 2019-ben egy orosz űrhajón repítette első űrhajósát, 2021 februárjában pedig tudományos műholdat állított Mars körüli pályára, továbbá 2024-ben szeretne egy űrhajót küldeni a Holdra.
Az űr egyre inkább a nagy és kishatalmak stratégiai elképzeléseinek részévé válik, de itt is fejhosszal vezet az USA, Oroszország és Kína a többiek előtt.
A Sputnik 1957-es kilövése és az azt követő orosz elsők az űrben meggyőzték az amerikaiakat arról, hogy az ország veszélyesen lemaradt hidegháborús riválisától. Mára a verseny kicsit sem csillapodott, legfeljebb a sorrend változott. Kétségtelen, hogy jelenleg a hidegháborús idők megidézését láthatjuk Földön, jégen, űrben egyaránt.
Kövessen minket: Facebook
