Orosz-amerikai kardvillogtatás a retorika színpadán

Joe Bident megválasztása óta többször is érte olyan vád, hogy túl gyengekezűen bánik Oroszországgal, azonban bármi is motiválta intenzív kifakadását egy interjú adása közben, ezeket a vádakat most – ugyan egyelőre csak retorikailag – nyugodtan visszautasíthatja.

Az amerikai elnökre egyébként alapból is jellemző erősebb hangnem nem kímélte Vlagyimir Putyint, gyilkosnak nevezte és megtorlással fenyegette a választásokba történő orosz beavatkozások miatt.

Vajon ez csak egy tartalom nélküli kommunikációs trükk, mely igazolja Bident odahaza, hogy igenis keménykezű az oroszokkal, vagy újra az orosz-amerikai kapcsolatok megszakadásnak lehetük szemtanúi?

A két ország közti kapcsolatokat leginkább az ellenséges, vetélytársi légkör jellemzi, ez nem sokat változott az elmúlt évtizedekben, legfeljebb az intenzitás görbéje csökkent, vagy növekedett. 2013 óta azonban töretlenül mélypont felé tartó amerikai-orosz kapcsolatokat látunk, kezdődött mindez az ukrajnai oroszbarát kormány megbuktatásával, majd a mai napig tartó véres kelet-ukrajnai háborúval a donyecki és luganszki, helyi orosz fegyveres felkelők és az ukrán kormány között.

Előbbiek mögött Oroszország, utóbbiak mögött az Egyesült Államok vezetésével a Nyugat áll, s ki pénzzel, ki fegyverekkel, ki harcosokkal segíti kegyeltjét.

A kapcsolatok romlásában mérföldkőnek számított, amikor Oroszország egyöntetűen visszacsatolta magához a Hruscsovi időkben Ukrán SZSZK-ba átkerült Krímet. A félszigeten többségben lakó oroszok hét évvel ezelőtt döntöttek népszavazás keretei közt úgy, hogy Ukrajna helyett inkább az Oroszországi Föderáció közigazgatási részei kívánnak lenni. A népszavazás hitelességét sem az Európai Unió, sem az Egyesült Államok, sem Ukrajna és szövetségesei nem ismerik el mind a mai napig.

A Krím visszaszerzése a 21. század egyik legmeghatározóbb geopolitikai malőrje volt Oroszország részéről, s a direkt harcok nélkül visszahódított Krím-félsziget újra írta a fekete-tengeri térség erőviszonyait, mely sem az Egyesült Államok, sem Nagy-Britannia, sem pedig Törökország számára nem kívánt változásokkal járt.

Az Oroszországban virágzó szovjet nosztalgiát csak felerősítette az új földrajzi térnyerés, Vlagyimir Putyin népszerűségét az egekbe emelte, hatalmát pedig, mint látjuk, hosszú időre bebiztosította.

A harmadik lényeges összefeszülési pont az amerikai-orosz kapcsolatokban a Moszkva általi 2015-ös katonai beavatkozás volt a 2011 óta tartó szíriai háborúba.

Ahogy az ukrajnai események során is, itt is ellentétes oldalon állt az amerikai és az orosz vezetés. A Kreml az Assad kormányt támogatva szállt szembe az amerikai támogatásnak örvendő fegyveres felkelőkkel, illetve rajtuk kívül az Iszlám Állam addigra óriási területeket bekebelező terrorista csoportosulásaival. Moszkva katonai beavatkozásának következtében megépíthette első meleg tengeri katonai bázisát a Földközi-tenger partvonalán, illetve számos légi, szárazföldi bázissal is rendelkezik mostanra az ország területén, amely hatalmas előnyt kovácsol neki a közel-keleti és észak-kelet-afrikai folyamatokban.

Oroszország, ahogy a Krím esetén is, itt is váratlanul, ám annál határozottabban vonult be katonaságával, nem hagyva apellátát ellenfeleinek. A szíriai háborúban meggyőzőbb orosz jelenlét egyértelmű kudarca az Obama és Trump adminisztrációnak.

Mindezen események egyre romló amerikai-orosz és európai-orosz kapcsolatokat eredményeztek, melyek látványos, kölcsönös szankciókban öltöttek testet. Ezen túl számos területen indultak egymás elleni „merényletek”, elég csak a kybertámadásokra, fake newsokra, olajár manipulálásra, kereskedelmi és gazdasági ékverésekre gondolnunk.

Oroszország fenyegetése az Amerikai Egyesült Államokra éppen akkora, amekkora figyelmet fordít rá a Fehér Ház, s meg kell hagyni, az elmúlt közel tíz évben az egyik legnagyobb figyelmet kapott országról beszélünk amerikai szemszögből. Ennek a tíz évnek, sőt az ezt megelőző négy évtizednek is aktív résztvevője volt amerikai oldalról Joe Biden. Szenátorként mindig is a külügyi bizottságban tevékenykedett, s részese volt az olyan történelmi egyezmények létrehozásának is, mint a szovjet-amerikai fegyver-ellenőrzési megállapodások a hetvenes években. Személyesen is többízben tárgyalt a Szovjetunió, majd az Oroszországi Föderáció felsővezetésével.

Barack Obama alelnökeként pedig a kormány nyolc éves külpolitikájának legmeghatározóbb figurája volt, így mind az ukrán válságban, mind a szíriai háborúban markánsan képviselte az amerikai érdekeket. Az, hogy nagyjából hasonló nyomvonalon fogja tovább vinni az amerikai külpolitikát várható volt, s az sem meglepő, ha az nem kedvező vetélytársainak; Oroszországnak és Kínának.

Rövid idő telt el elnöksége óta, de az rendkívül jól megfigyelhető, hogy míg Kína ellen számos gyakorlati intézkedést hozott, addig Oroszországgal szemben leginkább csak verbális megnyilvánulásai voltak. Sőt tettekben egyelőre komolyan nem állta útját az Északi Áramlat 2 vezetéknek, s az olajárak felívelésének útjába sem gördít akadályokat. A gáz és olajiparára építő orosz költségvetésnek pedig ez hatalmas bevételt jelent.

Az ABC George Stephanopoulosszal készített, szerdán sugárzott interjújában Joe Biden arról beszélt, hogy amikor januárban az elsők között felhívta orosz kollégáját, tájékoztatta azokról a hozzákerült információkról, amik alapján azt feltételezik, hogy Oroszország beavatkozott a 2020-as amerikai elnökválasztásba. Biden közvetlenül azt követően adott interjút, hogy a Nemzeti Hírszerzés Igazgatójának Hivatala közzétette azt a jelentést, melyben feketén-fehéren kimondják; Putyin engedélyezett olyan befolyásoló műveleteket, melyek célja Biden jelöltségének és a Demokrata Pártnak a meggyalázása volt, annak érdekében, hogy újra válasszák Donald Trumpot.

Moszkvát korábban a 2016-os amerikai választásokba történő szisztematikus és átfogó beavatkozással is megvádolták. Mindemellett mellékesen még úgy jellemezte Putyint, mint lelketlen gyilkost. A hírszerzési anyagok alapján revansot is ígért Biden, de annak részleteiről már nem beszélt.

Az orosz kormány az interjút követően, még aznap visszahívta Anatolij Antonov washingtoni orosz nagykövetet konzultációra, melynek a Külügyminisztérium elmondása szerint az a célja, hogy megakadályozzák a kapcsolatok visszafordíthatatlan megromlását a két ország között. Moszkva egyébként teljesmértékben az amerikai kormányra és az amerikai Külügyminisztériumra hárítja a felelősséget a kapcsolatok vakvágányra kerülése miatt. Nem mellékes, hogy a diplomáciai gyakorlatban a nagykövet sürgős visszahívása súlyos döntés, az utolsó előtti figyelmeztetésként értékelhető a kapcsolatok megszakítása előtt. Utoljára ilyet Moszkva az Egyesült Államokkal szemben az afganisztáni háború alatt csinált.

Biden a „régi iskolák” tanonca, a szovjet-amerikai hidegháborús események átélője, formálója, ezért azzal is tisztában van, hogy a diplomáciai kapcsolatok megszűnése nem előnyös két versengő nagyhatalom között, így a kihelyezett diplomáciai képviseletre is szükségük van, mivel a jelenlét lényeges információáramot biztosít mindkét fél számára. Az orosz nagykövet visszahívása a kapcsolatok egyértelmű megingását jelenti, kérdés, hogy lesz-e folytatás, vagy válaszlépés az amerikaiak részéről?

Az interjút mélyebben elemezve azonban azt is látni kell, hogy a „killer” szót tulajdonképpen a riporter húzta ki Bidenből, amikor kerekperec rákérdezett, hogy szerinte az orosz elnök gyilkos-e? Biden válasza sem volt teljesen határozott, megakadt kissé az igen előtt, majd azon nyomban arról kezdett beszélni, hogy két ország tud egyszerre együttműködni ügyekben, miközben vannak ellentétek közöttük. Érdekesség, hogy Trumpnak 2017-ben feltették ugyanezt a kérdést, ő akkor azt válaszolta, hogy „nagyon sok gyilkos van, nekünk is sok gyilkosunk van. Ön mit gondol, a mi országunk olyan ártatlan?”. Bidennek már presztízsből sem lehetett Trumpéhoz hasonló véleményt megformálnia, illetve erőt is kellett sugároznia az oroszokkal szemben.

Putyin egy nappal később válaszolt egy televíziós műsor keretei közt Biden vádjaira és fenyegetésére. Először is jó egészséget kívánt neki, s ahogy fogalmazott, ezt mindenféle cinizmus nélkül teszi. Azonban ahogyan kétszer is erőteljesen kihangsúlyozta, hogy jó egészséget kíván az amerikai elnöknek, inkább valamiféle célzásnak tűnt. Talán a Bident támadó politikai erők vádjaira célzott a demenciáról? Vagy éppen az oroszok hírszerzése is tud valamit az elnök egészségi állapotáról?

A jókívánságok után mélyebben is kommentálta az interjúban elhangzottakat: „Az összes nemzet történetében sok nagyon nehéz, drámai és véres esemény van. De amikor más embereket, vagy államokat, népeket megítélünk, az olyan, mintha tükörbe néznénk, ott látjuk benne magunkat is. Emlékszem, amikor gyermekkorunkban kint voltunk az udvaron, ha vitatkoztunk egymással, azt mondtuk: Aki mondja másra, az mondja magára! Ez nem csak gyerekes mondás és vicc, nagyon mély pszichológiai jelentéssel bír. Egy másik emberben mindig látjuk saját tulajdonságainkat, és azt gondoljuk, hogy ő ugyanolyan, mint mi, és ez alapján értékeljük és ítéljük meg tetteit.”

Az orosz elnök ezen kívül még arról is beszélt, hogy szerinte az Egyesült Államok csak a saját feltételei alapján hajlandó együttműködni az oroszokkal és csak azokban a kérdésekben, amikben érdekei vannak. Azonban Putyin szerint az oroszok is pontosan ugyanígy terveznek eljárni, csak a számukra érdekes szférákban működnek együtt, a számukra kedvező feltételekkel. Mindezzel tulajdonképpen az orosz és amerikai nagyhatalmi egyenlőséget fogalmazta ma meg.

Az, hogy a két elnök közötti szócsörte tényleg komoly következményekkel fog-e járni, még nem látható, azonban – bár ritka az ilyen fokú vádaskodás a nagypolitika elitkörében – nem módosít sokat a két ország közti versengő/ellenséges hangulaton. Talán egyedül a kifejezetten magabiztos orosz válaszreakció hordoz némi jelentéstartalmat magában. Lehet ez már a háttérben egyre erősödő orosz-kínai szövetségben rejlő potenciál adta önbizalom? Illetve a Szovjetunió szétesését követő gyenge Oroszország megerősödésének felszabadító magabiztossága? Már több orosz és amerikai politikus idézte fel a hidegháborús időkre emlékeztető hangulatot a két nemzet között földön, vízen, jégen, űrben. S valóban, a világ számos pontján kialakult szembenállás, a két ország közti kommunikáció jellege, a szovjet időkre emlékeztető határozott, erős orosz retorika és a harcias amerikai megnyilvánulások mind erre emlékeztetnek.

Minden esetre Biden egy időre ezzel az éles Putyin-bírálattal betömte a száját az olyan belpolitikai ellenlábasainak, mint Ted Cruz, Texas republikánus szenátora, aki néhány héttel ezelőtt komolyan bírálta a demokrata elnököt amiatt, hogy látványintézkedéseket hoz csak az oroszokkal szemben. Cruz odáig ment, hogy bejelentette; feltartóztatja a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) következő vezetőjének szenátus általi jóváhagyását annak érdekében, hogy Joe Bident nyomás alá helyezze az orosz Nord Stream 2 csővezeték leállítása kapcsán. “Feloldom a visszatartásomat, amikor a Biden-adminisztráció teljesíti a Putyin csővezetékét építő hajók és társaságok bejelentésére és szankcionálására vonatkozó jogi kötelezettségét.” Cruz és számos képviselő, szenátor kevesellte az oroszellenes szankciókat.

Biden csapata a napokban új szankciócsomag bejelentésére készül, meglátjuk mennyiben fogja ez befolyásolni az amerikai és az orosz álláspontokat.

forrás

Világ tükör | Pannon Hírnök

Kövessen minket: Facebook


Erbszt Adrienn

Geopolitikai, külpolitikai kutatások és elemzések magyar szemmel, közérthetően a PannonHírnök VilágTükör rovatában.

Hasonló cikkek