Kassát megbénította a buszsofőrök sztrájkja

A Kassai Tömegközlekedési Vállalat (DPMK) közel kétszáz sofőr kapcsolódott be a tegnap reggeli kétórás sztrájkba, melynek következtében reggel hét és kilenc óra között szinte teljesen leállt a városi tömegközlekedés.

A kétórás tiltakozás során a városban közlekedő járatok mintegy 97 százaléka maradt ki. „A DPMK sofőrjeinek tiltakozását a Vasas Szakszervezeti Szövetség (OZ KOVO) tagjai és az Eperjesi Városi Tömegközlekedési Vállalat alkalmazottai személyesen is támogatták, de a helyzet kapcsán ugyancsak kifejezte szolidaritását a kassai repülőtér és a Pozsonyi Tömegközlekedési Vállalat vezetősége, illetve az Eurobus vállalat sofőrjei is. Az emberek arcát látvan úgy gondolom, hogy a nyílvánosság is a mi oldalunkon áll.” – mondta Andrea Vindošová, az Integrált Szakszervezet (IOZ) elnöke. A sztrájkba valamivel több villamosvezető kapcsolódott be, mint ahány buszsofőr.

A béremelési sztrájk kapcsán Kassa város önkormányzata, a tömegközlekedési vállalat 100 százalékos tualjdonosa szerda este egy átfogó nyialtkozat keretében többek között azt állította, hogy az egyeztetési tárgyalások során a szakszervezetek több előírást is megszegtek, ezért a sztrájkot törvénytelennek nyílvánították. „Teljes mértékben tisztában vagyok a sofőrök helyzetével, értem a követelményeiket és azt is tudom, hogy sokkal többet érdemelnek. De azt is el kell mondani, hogy a DPMK-t olyan állapotban vettük át a város előző vezetésétől, hogy decemberben már üzemanyagra sem volt pénzünk. A DPMK pénzügyileg valóban nehéz helyzetben van, ezért az új menedzsment egy teljesen új működési rendszer és egy megfelelő tartalék létrehozását kapta feladatul, hogy a jövőben necsak a sofőrök, hanem az összes többi alkalmazott fizetését is megemelhessük.” – mondta Jaroslav Polaček, Kassa város polgármestere.

A város közleményben azt állította, hogy a törvény szerint nem lehet éles sztrájkot hirdetni, ha a tárgyalások során valamelyik fél, ez esetben a DPMK vezetése közvetítő bevonását igényelte. „A sztrájkot az alkotmánynak megfelelően hirdettük meg, nem pedig a kollektív tárgyalásokat konkretizáló törvények szerint. És a törvényességről egyébként is a bíróság dönt. A sztrájk pedig a DPMK legalább húsz éve tartó alulfinaszírozottságáról szól.” – mondta Ivan Horváth, a DPMK sofőreinek szakszervezeti elnöke.

Forrás: ujszo.com

Fotó: Németi Róbert felvételei


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek