Kilencszáznál is többen futottak a két Komárom között

Határtalan futás a 45. Komárom-Komárno Nemzetközi utcai futóversenyen. Az 5,5 és a 10 kilométeres távon összesen 932-en értek célba.

A verseny a 2019-es évben az észak-komáromi sportcsarnoktól indult. Az 5500 méteres versenynek hatszáznál is többen vágtak neki. A futók a Tiszti Pavilonon is keresztül futottak majd az Erzsébet híd felé vették az irányt, ahol a fáradtabbakat az átkelő lábánál harsogó dudaszó tüzelhette fel újra.

A cél a dél-komáromi Jókai ligetben volt. A hosszabb távon indulók a város erődrendszerén, az Öregváron is áthaladtak.

Az utcákon egy kis időre megállt a forgalom és a családtagok, barátok biztatták a sport mellett döntőket. Egy-egy jó szó sokaknak segített átlendülni a holtponton, de az is motiváló volt, amikor egy ultrafutó osztott frissítőt a táv felénél. Bár a rövidebb táv esetében a cél kissé szorosra sikerült, a nagy tömegben is mindenki megkapta az érmét, majd egy palack víz és a fürgébbeknek banán is jutott.

Az eredményhirdetés során különböző kategóriákban (például a viccesen kis hapsikra “átnevezett” férfi 15-16 évesek) díjazták a helyezetteket, a határt elsőként átlépők különdíjban is részesültek, csak úgy, mint a legtöbb diákkal versenyző észak- és dél-komáromi középiskolák is.

A 10 kilométeres távon a férfiak és a nők mezőnyében is a Benedek Team kenyai versenyzői győzedelmeskedtek.

Forrás: bumm.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek