LMP: a párt szolidáris a tüntető pedagógusokkal

Avatar

Az LMP szolidáris a tüntető pedagógusokkal, támogatja a szombati demonstrációt – mondta az ellenzéki párt országos elnökségének titkára budapesti sajtótájékoztatóján.

Kanász-Nagy Máté úgy vélekedett, hogy a tanároknak azért kell ismét tiltakozniuk, mert továbbra is sok égető probléma, válságtünet jellemző az oktatásra.
Idetartozik a munkakörülmények elviselhetetlen jellege, a nagy leterheltség, az alulfizetettség, a béremelések elmaradása, valamint az a friss lépés is, hogy “a szakoktatókat ki akarják verni a közalkalmazott pedagógusok közül” – sorolta Kanász-Nagy Máté.
Úgy vélekedett, hogy fontos beavatkozásokra lenne szükség. A leglényegesebb a túlterheltség enyhítése: azonnal csökkenteni kellene a kötelező óraszámokat mind a tanárok, mind a diákok esetében. Ehhez új nemzeti alaptantervre lenne szükség – jegyezte meg.

Kanász-Nagy Máté szerint vissza kellene vonni azt az intézkedést, hogy a szakoktatókat kiveszik a rendszerből. Az LMP álláspontja, hogy minden pedagógusnak közalkalmazottnak kell lennie és a pedagógus-életpályamodellbe kell tartoznia.
A pedagógus-életpályamodell bevezetésekor egyből elválasztották az alapilletményt a minimálbértől, holott korábban fontos ígéret volt, hogy a kettőt összekötik – mondta Kanász-Nagy Máté. Szerinte azért lenne szükség az összekapcsolásra, mert így “nem a kormányzat kénye-kedvétől függne” a fizetésemelés, hanem a minimálbér növekedésétől: évről évre magasabb lehetne a pedagógusok jövedelme.

Biztosítani kellene az oktatás szabadságát, az iskolákat “vissza kellene adni” a településeknek, az önkormányzatoknak – hangoztatta. Hozzátette: jelenleg nem teljesül, hogy az oktatás a társadalmi felemelkedés, az esélyegyenlőség megteremtésének eszköze.
Kanász-Nagy Máté közölte, hogy az LMP “zöldnépszavazási kezdeményezésbe fogott”. Pénteken öt kérdést már leadott, és továbbiak benyújtását is tervezi. Ezek között lesz olyan, amelyik az oktatással foglalkozik majd – mondta.
A titkár jelezte, hogy a sajtótájékoztató után személyesen is csatlakozik a tüntetéshez.


Hasonló cikkek