Leonardo da Vinci-ről ma már a legtöbben tudjuk, hogy festészet mellett a tudományok iránt is élénken érdeklődött, számos felfedezéseiről, terveiről hallhattunk. Az már talán kicsit kevesebbek számára ismert, hogy Samuel Morse klasszicista festő, egyben a Morse kód feltalálója is. Avagy, hogy a szinte csak számokban gondolkodó Püthagorasz, az arányosság és harmónia elvében kikísérletezte a konszonáns hangközöket, amelyek a zene kellemes összhangját adják.
Ugyanaz a világ hat a művészre és tudósra is, mindketten megfigyelnek, valami újnak a felfedezésére szomjaznak. Ami azonban változik az a vizsgálódási és értelmezési szempontjaik pozíciója. Mindannyian szeretnénk megérteni világunkat, a dolgok történéseit, a tudomány és művészet ezekhez ad nézőpontokat. A különbség talán abban keresendő, hogy a művészi alkotás introspektív folyamat, az ingerek egy szubjektív, érzelmi szűrőn mosódnak át, amelyeknek párlata egy sajátos egyedi értelmezési formában születik újjá. A tudomány a megismerést viszont egy objektív, törvényszerűségekben megérthető, egységesítő formában közli. Azonban a különbségeket nem kell fekete-fehéren értelmezni, a tudós is ember lévén nem tudja szubjektivitását teljes mértékben kivonni a megfigyelésből, és a művészi kifejezés sem teljesen mentes a tudatos irányítástól.
A művészet és tudomány észrevételeket oszt meg velünk, amelyekre mint közösségben élő embereknek szükségünk van. A két terület, habár különböző formában közöl, nem feltétlenül egymás ellentétje, hanem kiegészítik egymást. Ha belegondolunk, nyelvhasználatunkban is néha már-már művészetnek titulálunk túlságosan tudományosnak tűnő dolgokat, pl. egy nagyon bonyolult matematikai képlet megoldását. A művészet mindig is segítette a tudomány megértését, a tudomány pedig egyre inkább kibővíti az számára a lehetőségeket.
Már az antik korok vizsgálatával felfedezhetjük a művészetekben rejlő tudományt. Az egyiptomi piramisok és templomok megépítése is matematikai és csillagászati számításokon alapult. Szintén az ókor óta ismerjük az az aranymetszés arányrendszerét, amelyet mind a képzőművészet, építészet és zene is felhasznált. A reneszánsz a perspektíva szerkesztésével érte el a tér mélységének illuzórikus hatását, a camera obscura a kor „fényképezőgépe” pedig egy optikai eszköz volt, amely a valósághűbb ábrázolásban segíthette őket.
A fényképezőgép és nyomtatás kora előtt rajzi illusztrációkkal örökítettek meg a kutatások, tanulmányok eredményeit, gondolhatunk itt anatómiai, botanikai rajzokra, vagy térképekre.
A technológia fejlődésének köszönhetően a művészet és tudomány közötti határ még inkább átjárhatóvá vált. A tradicionális eszközök mellett már lehetőség van digitális úton is létrehozni, bemutatni alkotásokat. A különböző szerkesztő programok fejlesztésének köszönhetően ma már tudunk például digitálisan festeni, 3D-ben modellezni, fotót manipulálni, zenét rögzíteni, filmeken utómunkákat végezni stb. Kérdéses azonban, hogy a mesterséges intelligenciával ellátott robot alkotása viszont mennyiben tekinthető művészeti produktumnak? A gépeket be lehet programozni különböző cselekvések elvégzésére, azonban a maguk után való nyomhagyás, az alkotás az emberrel ellentétben nem sajátos igényük.
Korunk egyre bővülő ismerete továbbá olyan határtudományok létrejöttét is lehetővé tették, mint a művészetpszichológia, művészetterápia. Ez a pszichoterápiának egy olyan ágazata, amely a művészet eszközeivel nyújt terápiás segítséget, a kreatív folyamatok során olyan érzések és gondolatok fejezhetők ki, amelyeket egyébként nehéz lenne megfogalmazni.
Kép: Pham Minh Hieu, digitális installáció
