Saját fia gyilkolhatta meg az 59 éves apát

Milány Kincső

Emberöléssel vádolja a rendőrség azt a 38 éves királyhelmeci férfit, aki a nyomozás alapján január 17-én, egy szóváltást követően, konyhakéssel hasba szúrta 59 éves apját. Az ügyről Lenka Ivanová, a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője tájékoztatott.

A férfit, aki állítólag üvegre esés következtében sérült meg, kórházba szállították. A rendőrség azonban februárban olyan közleményt kapott, hogy a férfi elhunyt, és a boncolás eredménye szerint a halálát szúrt seb okozta. „Mivel a boncolás eredményei alapján nem zárható ki az idegenkezűség, a tőketerebesi nyomozók azonnal belekezdtek az ügy kivizsgálásába. Megállapították, hogy a szóváltást követően a 38 éves Gabriel konyhakéssel hasba szúrta 59 éves apját. Bár a bűncselekmény január 17-én történt Királyhelmecen, a tettes csak 3 nappal később hívott segítséget édesapjának.” – közölte Ivanová.

A rendőrök azonnal elfogták Gabrielt, és a rendőrségi fogdába helyezték. A férfi önként felmutatta a kést is, amelyet lefoglaltak, és szakértői vizsgálatra küldtek.

Ha beigazolódik bűnössége, a tettes 9-től 12 évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.

Forrás: ujszo.com


Hasonló cikkek