A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 137,83 pontos, 0,39 százalékos emelkedéssel, 35 574,22 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt,
Cimke: Budapesti Értéktőzsde
BÉT: Az iránykeresés határozta meg a szerdai kereskedést
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 51,76 pontos, 0,15 százalékos csökkenéssel, 35 436,39 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 7,1 milliárd forint volt, a
Négy magyar cég végezte el a BÉT nemzetközi képzési programját
Négy magyar vállalat részvételével rendezték meg a Londoni Tőzsdecsoport és a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) együttműködésében megvalósuló, globálisan több mint 1500 résztvevő céget jegyző ELITE
BÉT: Az OTP-nek köszönhetően tudott a BUX pluszban zárni
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 306,46 pontos, 0,87 százalékos emelkedéssel, 35 488,15 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 11,6 milliárd forint volt, a
BÉT: Enyhén csökkent a BUX
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 19,19 pontos, 0,05 százalékos csökkenéssel, 35 181,69 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 8,0 milliárd forint volt,
BÉT – Emelkedő forgalom mellett esett a BUX a héten
A részvénypiac forgalma továbbra is alacsony, 39,41 milliárd forint volt az előző heti 33,66 milliárd forintos adásvétel után.
Vegyesen zártak a vezető részvények
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 28,20 pontos, 0,08 százalékos csökkenéssel, 35 200,88 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 6,4 milliárd forint volt, a
BÉT: Esett a magyar piac
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 142,80 pontos, 0,40 százalékos csökkenéssel, 35 229,08 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 8,3 milliárd forint volt, a
BÉT: Drágultak a vezető részvények
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 280,16 pontos, 0,80 százalékos emelkedéssel, 35 371,88 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 9,4 milliárd forint volt, a
BÉT: Esett a vezető részvények többsége
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 244,14 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel, 35 091,72 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma alacsony, 7,1 milliárd forint volt,