Decemberben az elmúlt hónapok növekedésének eredményeként az országos lakbérindex már nagyjából elérte a járvány előtti szintet, a budapesti azonban még elmaradt attól.
Cimke: ingatlan
Az új lakások kínálati ára átlagosan 14,5 százalékkal nőtt tavaly
A legkedvezőbb árú lakások a külső kerületekben épülnek: a XXIII. kerületben 776 ezertől, a XX. kerületben 800 ezertől, a XIX. kerületben 825 ezer forinttól érhetők el négyzetméterenként.
Idén több otthonteremtési támogatás is véget ér
2022. június 30-áig lesz igényelhető a Falusi csok és a Babaváró Hitel, az Otthonfelújítási támogatás igénylésének határideje pedig december 31-én jár le.
2022-ben új panelreneszánsz indult a lakáspiacon
Az elemzés szerint a panellakások népszerűségéhez alacsonyabb áruk mellett az is hozzájárul, hogy azokat a bankok is szívesen hitelezik.
Az év végéig újabb ezer milliárd forint Babaváró hitelt vesznek fel az ügyfelek a Duna House szerint
A cég közleménye szerint a gyermekvállalást ösztönző kölcsön több mint két éve jelent meg a hitelpiacon, és népszerűsége azóta is töretlen.
Duna House: a franchise ingatlanközvetítés közel 30 százalékkal nőtt a negyedik negyedévben
Korábban közölt adatok szerint a Duna House csoport 2021 első három negyedévében 9,73 milliárd forint árbevételt ért el, 48 százalékkal meghaladva az előző évi azonos időszakit.
Duna House: 15 százalékkal nőtt az ingatlan-adásvételek száma 2021-ben
Az ingatlanforgalmazó becslése szerint 2021 decemberben az előző havinál 4 százalékkal több, 11 422 ingatlantranzakció történt.
Mennyibe került a legdrágább és a legolcsóbb ingatlan 2021-ben?
A legnagyobb alapterülettel egy 960 négyzetméteres, gyenesdiási panzió szerepelt a cég adatbázisában, míg a legkisebb címet egy 9 négyzetméteres, angyalföldi minigarzon nyerte el.
Az ingatlanvásárlók 25 százaléka első lakását vette meg 2021-ben
A Duna House év végi elemzése szerint az ingatlanpiac aktivitásának 25 százaléka köthető az első otthonukat vásárlókhoz, akik jellemzően 30 évnél fiatalabbak, és 30
Idén lendületet nyert az új lakáspiac
Ingatlanpiaci változások okait kutatják, elemzik szakértők. A használtlakás-piac a korábbi évekhez képest lelassult, a pandémia pedig rátett erre egy lapáttal.