A Duna House becslése szerint novemberben nyolcezer ingatlan cserélt gazdát országosan, míg éves szinten több mint 118 ezer adásvétel történt eddig az ingatlanpiacon.
Cimke: lakás
Milyen lakást lehet venni 30 millióért?
A 30 millió forintos határon kínált lakások az életüket újrakezdők, az egyedülállók, illetve a fiatal párok körében népszerűek . Az Otthon Centrum kimutatása ezeket
Kevés lakást vesznek a külföldiek
Nem a határon túlról érkezők pörgetik az ingatlanpiacot, akik mégis vásárolnak, azokat főképp Budapest érdekli, és szinte mindannyian készpénzben fizetnek.
30 millió forint szükséges egy ingatlan megvásárlásához
Legalább 30 millió forint kell egy átlagos lakás vagy telek megvételéhez a a DunaHouse elemzése szerint. Két-három évvel ezelőtt nagy átlagban 20 millió forint
Kinek való a lakás eladás ingatlanos nélkül?
Ebből a cikkből megtudhatod, hogy kinek való az ingatlan eladás közvetítő nélkül és kinek nem.
20-35 százalékkal kellene csökkenteni a korszerűtlen házak árát
Míg az első negyedévet még az árak emelkedése, a másodikat pedig a stagnálás jellemezte, elképzelhető, hogy most akár csökkenés is kezdődhet.
Az év végéig újabb ezer milliárd forint Babaváró hitelt vesznek fel az ügyfelek a Duna House szerint
A cég közleménye szerint a gyermekvállalást ösztönző kölcsön több mint két éve jelent meg a hitelpiacon, és népszerűsége azóta is töretlen.
Ezek a legnépszerűbb ingatlanok hazánkban és az EU-ban
Az Eurostat nemrég megjelent tanulmánya szerint 2019-ben az Európai Unió lakosainak 46,1%-a lakásban lakott, míg több, mint egyharmada (34,8%) családi házban
Egy igazi új társ az otthonodban
Az új társadat garantáltan nagyon szeretni fogod! Ezt az új társat nem kell állandóan dédelgetned, de ő mindig rendelkezésedre fog állni, amikor csak szeretnéd.
GKI: Egyre javuló kilátások a lakáspiacon
Az ingatlanokkal foglalkozó fővárosi vállalkozásoknak a következő 12 hónapra vonatkozó piaci kilátásai a tavalyi negyedik negyedévhez képest érezhetően javultak, akárcsak vidéken, ahol szintén a