Körülbelül egy hónappal ezelőtt már erőteljes lobbizás indult a kereskedők részéről az idősebbeknek fenntartott vásárlási idősáv módosítására.
Cimke: lapszemle
Éjfélkor megszűnt a veszélyhelyzet
A különleges jogrenddel összefüggésben hozott rendeletek a veszélyhelyzet megszűnésével hatályukat vesztik, így éjféltől kezdve több területen változik az életünk.
Módosíthatják a katakeret értékhatárát
A kamara támogathatónak tartja a kata sávossá alakítását is, például úgy, hogy hatmillió forint árbevételig 50 ezer, afelett 65 ezer forint lenne a tételes adó mértéke.
Sokaknak fájhat a veszélyhelyzet leállítása
A végrehajtó a magánszemély adós lakóingatlanának árverezését, az ingatlan árveréséről szóló hirdetmény közzétételét július 1-jétől kezdheti meg.
Megugrott a diákmunkára jelentkezők száma
A szakemberek szerint a fiataloknak érdemes év közben is akár kisebb óraszámban dolgozniuk, mert a megrendelők gyakran előnyben részesítik az állandó diákokat.
Külföldön is keresett a magyar kamilla
A kamilla termesztésével napjainkban már csaknem az ország egész területén foglalkoznak, legnagyobb területen a Dunántúlon, Baranya és Somogy megyékben.
Nőtt a Paksi Atomerőmű nyeresége
A villamos energiát a társaság kizárólag anyacégének, az MVM-nek értékesíti egy 2022 végéig érvényes szerződés keretében.
Nő a feszültség a boltokban az időseknek fenntartott idősáv miatt
Az idősebbek továbbra is különös figyelmet érdemelnek, habár már nem jellemző a tömeg a boltokban, vagyis már nincsenek akkora kockázatnak kitéve.
Folytatódik a Hosszú Katinkáról készülő portréfilm
A közvetlen magyarországi filmgyártási költések volumene 2016 óta minden évben meghaladja a 100 milliárd forintot, aminek jelentős része a külföldi bérmunka.
Meghiúsul a dél-pesti kerékpárút építése
A dél-pesti kerékpárút hosszú távon egy hatalmas fejlesztés része lenne, amely lehetővé tenné Dunakeszitől Csepelig lehessen két keréken közlekedni,