Több mint negyven programot kínál a Sétatér Fesztivál Pécsen

Több mint negyven programra várják a közönséget a pécsi Sétatér Fesztiválon, amelyet június 8. és 18. között rendeznek meg a baranyai megyeszékhelyen.

A szervező Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye felidézte: a rendezvénysorozat csaknem húsz éve a régió borászatának, gasztronómiájának és kultúrájának találkozója.

A Sétatér színpadon fellép június 16-án Tompos Kátya, másnap Geszti Péter, Pély Barna a B The First nevű formációjával június 14-én érkezik a pécsi székesegyház előtti térre, ahol június 13-án ad koncertet ad a Hot Jazz Band – közölték.

Mint hozzátették, a közönség szórakoztatásáról még az akusztikus színpad, valamint a Rózsakert és a Kioszk között felállított “KioXínpad” fellépői – köztük Szeder és Mörk, illetve a Holló Együttes tagjai – gondoskodnak majd.

Az ingyenes fesztiválon mintegy harminc kitelepülő kínálja széles bor- és gasztrokínálatot felvonultató portékáit. A koncertek mellett papírszínház, kézműves foglalkozások, interaktív gyerekműsor és retro könyvvásár is várja az érdeklődőket. Utóbbira térve jelezték: az olvasók pécsi szerzőkkel – mások mellett Kiss Tibor Noéval, Havasréti Józseffel és Méhes Károllyal – találkozhatnak.

 

Vélemény, hozzászólás?