Tömeges elbocsátás, felszámolás alatt a zsolnai fociklub

Begyűrűzött a válság a foci világába is. A 7-szeres bajnok MŠK Žilina felszámolás alá került.

A keret nagyját már tömeges elbocsátás útján értesítették, így új klub után nézhetnek.  A Fortuna Liga csapatait nyilván sokkolta a hír, hogy az egyik legsikeresebb klub bejelentette, felszámolás alá kerül. A sárga-zöld csapat 15 játékosának már felmondtak.

Rastislav Otruba, aki a felszámolást irányítja elmondta, hogy először azokat a játékosokat bocsájtották el, akik szerződése a leginkább pénzügyileg leterhelő a klub számára. Otruba szerint az 1 hónapos felmondási idő után ezek a játékosok szabadon igazolhatóvá válnak, így más kluboknál is elhelyezkedhetnek, ha lesz irántuk érdeklődés.

A zsolnaiak gazdálkodása leginkább a játékoseladásra épült, azonban felmerültek gondok – a klubnak 10 részletben fizetik ki a vételárat például Robert Boženíkért, ebből azonban idáig csak egy törlesztőrészletet kaptak meg a holland klubtól. A 2020-as év gazdálkodása a nyári eladásokra épül, amiből azonban a klub véleménye szerint több mint valószínű, hogy idén semmi sem lesz.

A jelenlegi nehéz helyzetre való tekintettel a profi szerződéssel rendelkező játékosaikat e-mailben kérték szerződésmódosításra, mellyel a játékosok is kifejezhették volna szolidaritásukat. A szerződésmódosítások értelmében átmenetileg csökkentették volna az alapbéreket.

Az MSK Žilinának jelenleg 36 állandó munkaviszonyban lévő, 17 megegyezés szerinti alkalmazottja és 50 egyéni vállalkozója – edzők, masszőrök, fizioterapeuták – , valamint 51 profi játékosa van.

Forrás: KÖRKÉP.SK

Nyitókép: mskzilina.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek