Új csúcsot döntött a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1011,04 pontos, 1,84 százalékos emelkedéssel, 55 925,58 ponton, új történelmi csúcson zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 13,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. A BUX mellett az OTP is történelmi csúcsot döntött csütörtökön.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI kérdésére kifejtette, hogy a nyugati tőzsdék jó hangulata a magyar részvénypiacot is fellendítette. Bosnyák Zsolt szerint az emelkedés az OTP és a Mol erősödésének is köszönhető. Mindkettő árfolyamát a befektetői várakozások emelték, az elemzők jó adatokra számítanak a pénteken megjelenő negyedéves gyorsjelentésekben – tette hozzá.

Az OTP-részvények 19 400 forinttal döntöttek rekordot. Értékük 615 forinttal, 3,27 százalékkal nőtt, forgalmuk 8,2 milliárd forintot tett ki.

A Mol 64 forinttal, 2,34 százalékkal 2794 forintra erősödött, 2,2 milliárd forintos forgalomban.

A Magyar Telekom árfolyama 435 forint maradt, forgalma 58,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,51 százalékkal 8850 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,5 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4335,89 ponton zárt csütörtökön, ez 1,67 pontos, 0,04 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.


Hasonló cikkek