Veres Erika nyerte idén az Irodalmi Szemle díját Felvidéken

Augusztus 5. és 8. között zajlott immár negyedik alkalommal az ARTér, az Irodalmi Szemle írótábora a felvidéki Várhosszúréten, melyen kiosztásra került a lap „Szemmel tartva“ elnevezésű díja is.

Az Irodalmi Szemle írótábora 4 évvel ezelőtt, a Fiatal Írók Tábora néven indult, azzal a céllal, hogy elősegítse a fiatalok szereplési lehetőségeit, ill. publikációs lehetőségeit – mondta Nagy Csilla, a tábor egyik szervezője. „Nagy örömünkre szolgál, hogy az egykori pályakezdők közül sokan már kötettel tudtak megjelenni, ill. a képzőművészek kiállításokat rendeztek.“ – mondta.

A Szemle alkotóinak egy része külföldről tért haza Szlovákiába. Ezzel együtt a felkért alkotók szívesen jöttek a táborba. Az idei táborban bemutatásra kerültek Németh Zoltán, Plonicky Tamás és Juhász Tibor kötetei, ill. Gyurász Marianna megjelenés előtt álló kötetéről is szó esett. Megtekinthető volt Gužák Klaudia Próféciák című kiállítása is. „A tábor lehetőséget ad a találkozásra, illetve arra hogy reflektáljunk egymás munkáira, és erre nagy szükség volt a pandémia után.“ – mondta Nagy Csilla.

Szombaton délután került sor a „Kultúra? A rút luk!“ – Az irodalom és a közélet esélyei című beszélgetésre, mely során Csanda Gábor Gazdag Józsefet, a Pátria rádió szerkesztőjét, ill. Sánta Szilárdot, az Új Szó munkatársát kérdezte arról, milyen lehetőségei vannak a kulturális tartalmaknak a szlovákiai magyar sajtóban manapság. A beszélgetés során Sánta Szilárd volt az optimistább, aki szerint bár a szlovákiai magyar olvasót nem érdekli a kultúra sem jobban sem kevésbé, mint az elmúlt 20-30 évben, a mostani állapot mégis viszonylag jónak tekinthető, mert még mindig létezik nyomtatott sajtó. Gazdag József ennél pesztimistábban nyilatkozott, mikor kijelentette, hogy ő maga már sokszor elgondolkodott azon, hogy kinek írja a cikkeit és csinálja a rádiós műsort – még akkor is, ha érkeznek pozitív visszajelzések is. „A szlovákiai magyar közegben gyakorlatilag nem létezik műhelymunka és sok probléma egyáltalán nincs kibeszélve a társadalomban, a kulturát pedig ‘partizánakciók’ formájában kell becsempészni az előállított tartalmak közé. Az Új Szó Focitipp c. mellékletének szerkesztőjeként úgy tudtam nagyobb közönséghez eljuttatni a kulturális tartalmakat, hogy kihasználtam azt, hogy a futball több embert érdekel. Eközben pedig abból indultam ki, hogyha az olvasó látja, hogy szerzőként hiteles vagyok a focival kapcsolatban, akkor hitelesnek tarthatja a további tartalmakat is.” – fejtette ki Gazdag.

Szombat délelőtt került sor az Irodalmi Szemle „Szemmel tartva“ elnevezésű díjának átadására. A vándordíjat 2019-ben alapították Mizser Attila főszerkesztő javaslatára és a célja az, hogy évente egy-egy fiatal alkotó tevékenységére irányítsa a figyelmet, ill. segítse azt. 2019-ben Hizsnyai András író, képzőművész, 2020-ban Mellár Dávid kapta. Idén Veres Erika költő, műfordító volt a győztes az Irodalmi Szemle 2021-es évfolyamában és az online platformon közölt alkotásaiért.

Külhon | Pannon Hírnök

Kövessen minket: Facebook

Forrás: ujszo.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek