„A színpadon otthon vagyok” – beszélgetés Zséda, Zsédenyi Adrienn énekesnővel

Vona Ildikó
Vona Ildikó

 

 

 

Interjúnk a Zséda és a Kvartett című koncert után készült, a miskolci Művészetek Házában.

Vona Ildikó: Milyen emlékeid fűződnek Miskolchoz?

Zséda: Én az ország másik végében születtem (Pápán – a szerk.) és diákkoromban soha nem jártam itt. Koncertezni jöttem ide először, pár évvel ezelőtt a Cotton Club Singers-szel. Felléptünk több szabadtéri koncerten, fesztiválon, és mindig nagy sikerünk volt. Remek közönséggel találkoztunk itt, tényleg csak szép emlékeim vannak. Sajnos a várost még nem tudtam bejárni, mert amikor koncertre jövünk az olyan, hogy megérkezünk, beszerelünk, koncert, aztán megyünk is haza. Remélem, egyszer sikerül több időt itt tölteni, és akkor megnézek majd mindent.

–  Említetted a Cotton Club Singers-t. A legnagyobb sikerek között léptél ki belőle és választottad a szólóénekesi pályát, miért?

– Azért, hogy megvalósítsam az álmaimat. A Cotton Club négy emberre épült, főleg dzsesszes dalokat énekeltünk, swing zenét, és én szerettem volna az anyanyelvemen, saját dalokat énekelni, a mában alkotni.

Olyan előadó akartam lenni, aki teljesen autonóm.

Nagyon jó a viszonyom azóta is a többiekkel, persze a válás nehéz volt, meg az utána következő évek, de végül mindenki megtalálta magát. Az elmúlt időszakban néhányszor újraalakultunk, ugyanis annyi megkeresést kaptunk, hogy úgy döntöttünk: csinálunk pár nagykoncertet.

– Mennyire találtad furcsának a szólókarriered elejét? A Singers-ben többen voltatok a színpadon, aztán egyedül maradtál…

– Én ezt már nagyon vártam. A fejemben sok minden kész volt, de eltelt 2-3 év, amíg összeállt az első zenei anyag, színpadi produkció. Kellett hozzá idő, viszont rengeteget dolgoztam, és erősen hittem az elképzelésben, a dalokban, a mondanivalóban.

– Műfajt is váltottál…

– Igen, a swingből poposabb irányba mentem, ráadásul a magyarul történő éneklés egy nagyon őszinte megszólalás. Ott nem lehet a szavak mögé bújni, azt „ki kell tenni”.

– Volt olyan, amikor fel akartad adni?

– Nem, soha. Valami mindig továbblendített. Amikor koncertezem rengeteg erőt, szeretetet kapok a közönségtől, a zenéből pedig annyi energia „jön”, hogy azt érzem: kiváltság ezt csinálni. Szeretik az ember személyiségét, hangját, ezt nem lehet abbahagyni.

A Dal zsűrijében: (b-j) Frenreisz Károly, Pierrot, Zséda és Both Miklós (Fotó: MTI/ Mohai Balázs)

– Mennyire vagy maximalista? Most a koncert előtt elég sokat próbáltatok…

– Három számot játszottunk el, és közben igyekeztünk a hangminőséget a legjobban beállítani, hogy a közönség tökéletesen élvezhesse a dalokat. Igényes vagyok, erre nagyon odafigyelek.

– Elégedettséggel tölt el, amit eddig elértél a szólóénekesi pályádon?

– Sok munka árán sikerült elérni. Igen, elégedett vagyok. Nagyon jók a visszajelzések, jönnek a koncertjeimre az emberek, lemezt is fogok készíteni, könyvet is csinálok minden évben. Ki tudok teljesedni ebben.

– Mi kell ahhoz, hogy valaki a mai színes könnyűzenei világban sikeres legyen?

– Nagyon kell szeretni, nagyon kell hinni benne, és akkor is csinálni kell, amikor nehéz időszak van, mert az évek munkája meghozza a gyümölcsét.

– Egyszer úgy fogalmaztál: számodra az éneklés maga az élet. Milyen értelemben?

– Én a színpadon – meg amikor énekelek – az az ember, előadó, nő vagyok, aki szeretnék. A színpadon otthon vagyok.

– Izgulsz még fellépés előtt?

– Egy picit. Azt szoktam mondani: olyan, mint amikor az ember a szerelmével találkozik. Kicsit izgul, vajon mi lesz? Szerintem addig jó, amíg ez van. Ha új műsort játszunk, vagy új dalokat, akkor több az izgalom is, de egyáltalán nem kellemetlen ez az érzés.

Duett kevés van a számaid között. Jobban szeretsz egyedül énekelni?

– Vastag Csabával, Létray Ákossal, Demjén Ferenccel énekeltem, és nagy sikert arattunk. Szerintem egy duett nem csak annyi, hogy felénekeljük a stúdióban, ez egy állásfoglalás egymás mellett. Ha lesz máskor is duettre lehetőség, akkor nagyon szívesen vállalom.

– A Dal zsűrijében is láthattunk…

– Fogok megint zsűrizni, most a német és a svájci Eurovíziós válogatóban. Szeretem csinálni, mert úgy gondolom ez az, amihez a legjobban értek. Szívesen elmondom a véleményem, ha megkérdezik; persze át kell gondolni, és igyekszem mindig építő jelleggel tükröt tartani a versenyzők elé, mert azzal tudok nekik igazán segíteni.

Dedikálás a miskolci koncert után (Fotó: Vona Ildikó/ PTV)

– Dráma szakos gimnáziumi osztályba jártál, színházakkal is volt kapcsolatod. Mi a helyzet most?

– Az Álomutazó című mesemusicalben szerepelek. Én vagyok a főhős kisfiú anyukája, aki űrhajós a Szaturnuszon.

– Hol lehet veled találkozni?

– A karácsony előtti időszak nekem mindig nagyon sűrű. Sokfelé koncertezem az országban, szilveszterkor is van fellépésem. Aztán majd januárban jön a Blake – ez egy 3 tagú brit fiúzenekar –, az ő vendégük leszek a budapesti Sportarénában és a debreceni Főnix Csarnokban. Oda is sok szeretettel várok mindenkit.

(Portréfotó: zseda.hu)