„A szívem alapján mondtam véleményt”- interjú Szulák Andrea énekesnővel

A közkedvelt művésznővel a miskolci Művészetek Házában adott koncertje előtt beszélgettem.

Vona Ildikó: Milyen kapcsolat fűz Miskolchoz?

Szulák Andrea: Barátim vannak itt. A fiatalok közül az ország legkiválóbb musicalénekesei innen indultak, hiszen Vágó Zsuzsi miskolci, és Veréb Tomi is, aki most lett országosan közismert a TV2-s szereplése kapcsán. Pedig mi már korábban az Operettszínházban nagyon megszerettük őt, mert egy fantasztikusan tehetséges előadóművész, és Vágó Zsuzsi szintén az egyik kedvencem a színházból. Rengeteg koncertem volt Miskolcon az elmúlt évek során. Ha jól emlékszem, akkor utoljára Nyári Károllyal léptem fel ugyanebben a teremben. Az egy szimfonikus zenekaros est volt, és nagyon jól sikerült.

– Az előbb kaptál egy szép olajfestményt egy úriembertől, amit ő készített. Gyakran előfordul, hogy megajándékoznak?

– Ajándékot szoktam kapni, de ilyen minőségi, szép dolgot azért ritkábban.  Nem mindenki ilyen kvalitású művész. Kaptam már engem ábrázolt babát, rajzokat, kisebb festményeket magamról. Ezek mindig meghatnak, és el is szoktam rakni őket emléknek. A kislányom nagyon büszke ezekre a tárgyakra. Szeretjük őket időnként elővenni, sőt van olyan helyem a lakásban, ahová kiteszem ezeket a relikviákat, és a vendégeim meg is szokták csodálni a kapott ajándékokat. Nagyon jó érzés, hogy valaki erre időt, energiát és rengeteg szeretetet szánt, hogy engem megörökítsen. Az előbb, miután megkaptam ezt a festményt, azonnal lefényképeztük és már fel is tettem az internetre.

– Rengeteg színházban játszottál, játszol, de nem emlékszem, hogy miskolci előadásban láttalak volna…

– Egyelőre nem, bár Béres Attilával, a jelenlegi igazgatóval már többször dolgoztam Budapesten, az Operettszínházban. Nagyon szeretem a munkáit, ragyogó rendezőnek tartom, és ráadásul egy végtelenül szórakoztató személyiség. Legutoljára A chicagói hercegnő című operettben dolgoztunk együtt, aminek tavasszal volt a premierje, az Operettszínházban.

– Majdnem 20 éve színházazol. Tudsz olyan szerepet mondani, ami különösen kedves számodra?

– Voltaképpen mindegyik, mind a szerelemgyerekem. Az első és nagyon meghatározó szerepem az Operettszínházhoz fűzött: a Hotel Mentholban Csacsacsa szerepe, valójában az indította el velem ezt a színházi „lavinát”. Aztán folytatódott a Győri Nemzeti Színházban a Hello Dollyval, és csodálatos éveket töltöttem Győrben, fantasztikusan jó előadásokban. Igazándiból színésznőnek talán a Hegedűs a háztetőn-beli Golde szerepem óta merem nevezni magam. De hosszú éveken keresztül játszottam a Játékszínben A kaktusz virágát Reviczky Gáborral, és most szombaton is volt egy premierem ugyanott. Imádom a Madách Színházban a Tanulmány a nőkről című előadást, amit Szente Vajk rendezett… Nagyon nehéz ám választani közülük.

–  Milyen típusú szerepeket szeretsz? Amikor szép és nőies lehetsz, vagy inkább a vadabb karaktereket kedveled?

– Ezt is, azt is. Én úgy gondolom, a szerepet az embernek meg kell csinálni, nem pedig minősítgetni.

Koncert a miskolci Művészetek Házában / PTV Fotó: Vona Ildikó
Koncert a miskolci Művészetek Házában / PTV Fotó: Vona Ildikó

– Még nagyon fiatal korodban külföldön énekeltél. Hogyan kezdődött az itthoni karrier?

– Úgy, hogy hazajöttem. Már bizonyos körökben ismertek engem Magyarországon is, hiszen a Magyar Rádióból indult az én szakmai életem. Nagyon sok segítséget kaptam onnan a pályám indulásakor, így kerülhettem ki külföldi versenyekre; beneveztek, tanítgattak, lehetőséget adtak.

–  A Magyar Rádióban mit énekeltél?

– Tánczenét.

– Az Új Neotonra hogyan emlékszel? Rövid időszak, de a Youtube-on lévő felvételek azt mutatják: sikeres volt…

– Szerettük, de igazándiból lesöpörte az Új Neoton sikerét az általunk elkészített Filmslágerek magyarul – széria. Azt gondolom, abban az időben kezdte el a közönség megismerni a nevemet. Meg az egri táncdalfesztiválnak köszönhetően, illetve ott volt még a moszkvai OIRT- fesztivál, ahová a Magyar Rádió nominált, és sikerült megnyernem azt a versenyt.

– Az OIRT- fesztivál nagy lökést adott a pályádon?

– Nem. Az a rendszerváltás utáni pillanatokban történt, nem is tudtunk igazán mit kezdeni ezzel a győzelemmel, mert nekünk már nem volt annyira fontos. Már nem volt akkora hírértéke, amire építeni lehetett volna az énekesi pályán.

– Érzékeltél valamit a rendszerváltásból?

– Nehéz kérdés, amit most felteszel. Szerintem az én generációm az – és egy kezemen meg tudom számolni, hányan vagyunk még a pályán -, mert mi voltunk az a korosztály, akire a régi rendszerben azt mondták „nem, nem, ti még nem”, utána a rendszerváltás alatt „nem, nem, ti most nem”, aztán lassan ott tartunk, hogy „nem, nem, ti már nem”. Nagyon nehezen küzdöttem át magam ezen én is; talán az a sokféleség, amit csináltam, az segített nekem túlélni a nehézségeket. Rengeteg kvalitásos, jó előadóművész „hullott” el azon, hogy nem tudta fölvenni a fordulatot, meg a tempót.

– Ha kapsz egy díjat, mennyire fontos számodra?

– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esik jól, de nem erre hajtok. Én mindig abban mérem le a sikeremet: van-e munkám, van-e felkérésem, szeretnek-e engem abban a környezetben, ahol dolgozom. Ha ezek stimmelnek, akkor úgy érzem, hogy jól végzem a dolgom. A díj már csak extra bónusz.

A portréval és készítőjével, Juhász Sándor miskolci festőművésszel / PTV Fotó: Vona Ildikó
A portréval és készítőjével, Juhász Sándor miskolci festőművésszel / PTV Fotó: Vona Ildikó

–  A televíziózás honnét jött? Már ott is egészen komoly múltad van…

– Az egy kellemes játék, soha nem vettem túlságosan komolyan, nem tartottam meghatározónak. Illetve abból a szempontból fontos, hogy a televízión keresztül tud eljutni az emberekhez az információ, hogy egyáltalán a világon vagyunk, de ma már azt is föl tudja váltani az internet. Most már nem kell feltétlenül ott „lihegni” mindenkinek a nappalijában. Ha valami közlendőm van, akkor arra remek forma, remek hely az internet.

– Az ének iskolája műsorra hogyan emlékszel? Ott egyszerre voltál zsűritag, tanár, sőt tanítványod nyert…

– Kétszer is! Két diákom is nyert. Nagyon-nagyon szerettem; az egy remek feladat volt, amit valóban a magaménak éreztem. A szívem alapján mondtam véleményt – soha nem okoznék fájdalmat a diákomnak -, de mindig megmondtam az igazat. Azt gondolom, ha már ekkora felelősséget rám bíztak, akkor azzal nem szabad visszaélni. Tartozom annak a gyereknek annyival, hogy őszintén elmondom a véleményemet. Becsapnám, ha nem azt hallaná tőlem, amit valójában gondolok.

–  Karácsony, év vége hol telik?

– A karácsony családi körben telik otthon, a szilveszter pedig a színházban lesz. A Játékszínben most mutattunk be egy új darabot, és az igazgató úr kérte, hogy szilveszterkor azt játsszuk – két előadás is lesz belőle -, ezért aztán úgy döntöttünk kislányommal, kollégákkal, barátaimmal, hogy bent fogunk szilveszterezni a színházban.

– Köszönöm az interjút és nagyon boldog, sikeres új évet kívánok!

Vélemény, hozzászólás?