Galda Levente: A nemzetiségi hagyományok nem önmaguktól örökéletűek, hanem tőlünk, általunk…

Sokan A Dal 2021-es évadában ismerhették meg Galda Levente nevét, aki Eredő című dalával nagy népszerűségre tett szert nem csak idehaza, de határon túl is. Azt azonban talán már kevesen tudják róla, hogy magyarországi szlovákként évek óta rengeteget tesz nem csak a kultúráért, de a nemzetiségi érdekekért is. Sok évtizedes, gyerekkora óta tartó nemzetiségi munkájáért cserébe idén átvehette Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől a „Pro Cultura Minoritatum Hungariae” díjat – egyesülete után magánszemélyként is –, a pilisi szlovákok közösségi és színházi kultúrájában betöltött kiemelkedő szerepéért. De hogy pontosan ki is ő, miként lett belőle egy kulturális és nemzetiségi polihisztor? Erről is beszélgettünk a fiatal sráccal.

Honnan ered a szlovák nyelvtudásod ilyen magas foka, hogy még a hétköznapokban sem okozott soha gondot?

Pilisszentkereszt egy több nemzetiségű település, még Mária Terézia által lettek betelepítve a török és tatárok után német (sváb) és szlovák (tót) lakosok. Mi a helyi szlovák nemzetiségű lakosságnak vagyunk az utódai, így mindmáig őrizzük a 300 éves hagyományt a nyelvjárásunkban és a népviseletünkben, hitéletünkben és gasztronómiánkban, szokásainkban és kultúránkban egyaránt. Ennek köszönhetően már az óvodában, valamint az általános iskolában tanítottak a szlovák nyelvre. De én személy szerint főleg atyai Nagymamámnak, „Vituša néninek” – ahogy a faluban hívták Őt –, és a népdaloknak köszönhetően értem el a felső szintű szlovák nyelvtudásomat, valamint az is segített ebben, hogy fiatalon sokat jártam népdalversenyekre és szavalóversenyekre, anyaországi táborokba.

Honnan ered a zene és a különféle szereplések iránti szenvedélyed? Mi az első ehhez fűződő emléked?

A szüleim, valamint a legkedvesebb általános iskolai pedagógusom, Babi néni már egészen kiskoromban felfedezték bennem, hogy van tehetségem a szereplésre. Sosem féltem a színpadon, a közönség előtt csak „egészséges mértékben” izgulok, ritkán van úgymond lámpalázam, de annyi kell is szerintem. A szentmiséken már első osztályos koromtól fogva szentleckéket olvastam fel, ugyanis a hitélet kiemelten fontos az életemben. Valójában már ott és akkor elkezdődött valami bennem, ami később a Pomázi Zeneiskola megalakulásakor folytatódott tovább, ahol én voltam az első növendék, akit felvettek. Évekig főszerepet játszottam a zenész gyermekszínház tagjaként – Kodály Zoltán: Háry Jánosában például –, valamint itt tanultam meg több hangszeren is játszani, úgymint fuvolán, harmonikán, tekerőlanton és zongorán.

De nem zenei a végzettséged: METU-s diplomád van, és marketingkommunikációt is tanultál. Miért fordítottál hátat végül ennek a szakmáknak?

A volt BKF-en (jelenleg METU) végzett tanulmányaimmal párhuzamosan a Pesti Magyar Színháznál szereztem színészi végzettséget, később gyógyszerésznek is tanultam. Az egzisztenciám forrása mindig is nagyon fontos volt, kellett, hogy legyen egy biztos pont az életemben a megélhetés terén az önmegvalósításhoz. Szerintem egy művész akkor tud igazán szabadon, kötöttségek és félelmek nélkül hagyatékot alkotni, ha az anyagi biztonság is adott körülötte.

És ennek a hagyatéknak immáron része az Eredő is. Mesélnél a PannonHírnök olvasóinak arról, hogyan is született ez a dal? Az a dal, ami korunk egyik fő társadalmi problémájával foglalkozik…

Kezdetben főként népdalokkal, komolyzenével, operaáriákkal, szlovák retró slágerekkel, magyar nótákkal és örökzöld operettek interpretálásával jártam Európát. Ám bőven a járvány egyik hullámában jártunk már, mikor bezártság és elszigeteltség lett úrrá közel az egész világon, mikor váratlanul jött egy ihletett pillanatom, még a pontos napot is meg tudom mondani: 2020. november 11-én este történt. Épp Szekér Gergővel voltam, a stúdiójában dolgoztunk az idén megjelenő ún. „pszeudofolklór” műfajú, szlovák-magyar nyelvű, világzenei stílusú albumomon. Gergőt már korábban egy másik közös munkánk alkalmával volt szerencsém megismerni. Ő szlovákiai magyar zene- és dalszerző, én pedig magyarországi szlovák színész-előadóművész vagyok, így egyfajta szimbolikus híd köt össze minket. Azon az estén tehát elkezdtem gondolkodni, hirtelen elcsendesedett körülöttem a világ, és egy ültő helyemben váratlanul a fülemben hallottam egy, a lelkemet is megragadó dallamot, amit azonnal eldúdoltam neki, ő pedig fantasztikusan ért a modern pop stílusirányzataihoz, melyek a mai fiatalok nyelvén szólalnak meg. Míg Gergő a dallam tökéletesítésén dolgozott – újragondolva azt, mintegy „hangdizájnerként” –, addig én a sarokba húzódva még az éjjel megírtam a 10 versszakból álló dalszöveget egy óra leforgása alatt. Az pedig, hogy – éppen egy hónapra rá – továbbjutottam A Dalban, még számomra is váratlan fordult volt. Szerintem a fiatalokat korunkban rendkívül sok démoni, sötét erő húzza le a mélybe örvényszerűen, s ez egy igen akut probléma napjainkban: értem ez alatt a drogok használatát, a tudatmódosító szerek jelenlétét az életükben, a túlzott alkoholfogyasztást, a lojalitás hiányát, továbbá a mindezekből adódó céltalanság állapotát, a jövőkép nélküliséget, a depressziót és magányt stb. Ezekhez a tékozló ifjakhoz szerettem volna szólni, hogy létezik az illúzióktól mentesen is elérhető, valódi örömökben bővelkedő, boldog, lelki békében gazdag, hiteles és hitteljes világ. Ne a drogokban keressék az igazi örömforrásokat, hanem az Istenbe vagy akár az önmagukba vetett hit által érjék el hőn áhított céljaikat, a keresett boldogságot.

Igen, a boldogság, ami ritkán jut eszünkbe a magyar-szlovák viszonyról. És sokat hallani a szlovákiai magyarokról/felvidéki magyarokról, de magyarországi szlovákokról már kevésbé…

Nekem ez egyfajta értékmentő-, ill. teremtő misszióm, hogy a kultúra révén azt keressük, ami a két nemzetet összeköti, hiszen itt a Kárpát-medencében sok közös történelmi pont és kulturális gyökér lelhető fel népeink között, az egymásra való kölcsönös ráhatásunk (ill. utaltságunk) vitathatatlan, akár a zenei hagyományok mentén is. Minden célcsoportot meg lehet fogni, így a fiatalokat is, csak meg kell találni hozzájuk a helyes utat, kommunikációs platformokat, hogy ez egy valóban vonzó perspektíva legyen számukra: az adott nemzetiségi közösségükhöz tartozni és igazán büszkének lenni a kettős identitásukra. Nekem a kétnyelvűség egyben sokszínű világlátás. Nyitottabbak leszünk általa, toleranciára, elfogadásra neveli az embert. Közszereplőként – véleményem szerint – a legfontosabb példát mutatni az életünkkel, a munkásságunkkal. Van is egy mottóm erre: „A nemzetiségi hagyományok nem önmaguktól örökéletűek, hanem tőlünk, általunk. A mi véges életünk táplálja az ő halhatatlanságukat. Ez azt jelenti, hogy újra és újra kérdezhetjük őket magunkról, s ha kellő alázattal, valódi elhivatottsággal tesszük, akkor ITT és MOST is válaszolni fognak kérdéseinkre…” Szeretném elérni, hogy a körülöttem lévőkben s a közönségben egyaránt felmerülő kérdésekre a művészetem válaszokat adhasson.

Mesélj, kérlek, egy kicsit erről a Pumpa-sorozatról. Honnan jött az ötlet, vagy ki keresett meg Téged, hogy szerepelj benne?

Ez tulajdonképpen földimnek, Gregor Martin Papučeknek köszönhető, aki szintén Pilisszentkeresztről származó szlovák sztárújságíró. Van egy, a hallgatók körében rendkívül népszerű műsora, Štúdio svet („Világstúdió”) címmel, ami szombatonként fut Szlovákiában az RTVS-en. Ebben volt egy hosszabb interjú velem és a dalomról. A sorozat producere rögtön adás után felhívott, hogy szeretne velem forgatni, mert érdekesnek találja a személyiségemet és a munkámat magyarországi szlovákként, én pedig örömmel mondtam igent e megtisztelő felkérésre. Nem tagadom, nagy kihívás volt profi tévéstábbal Szlovákiában dolgozni. Az előkészületi munkák heteket vettek igénybe, de maga a felvétel a teljes stábbal egyetlen próbát követően a helyszínen éjszakai forgatásként zajlott le Pozsonytól nem messze. Óriási élmény volt!

Mit hozott számodra és a magyarországi szlovákság számára ez a sorozat?

Tudomásom szerint ez a legnézettebb műsor jelenleg Szlovákiában. Így hatalmas lehetőség, hogy népszerűsíthettem, mi itt vagyunk, itt élünk s létezünk Magyarországon, gazdagítva kisebbségiként a többségi társadalom kultúráját és mindennapjait. Olyanok vagyunk, mint egyfajta „rezervátum”: féltve őrzünk egy több száz éves örökséget – őseink hagyatékát. Népi tájnyelvet – dialektusokat – beszélünk, és a magyarországi szlovák népdalaink is mások, megkülönböztethetőek sok esetben az anyaországban ismert szlovák népdaloktól. Ritka kincseket bíztak ránk eleink, melyek ápolása és továbbadása nagy felelősséget jelent számunkra.  Hogy folytatás lehetséges-e, nem tudom… „A DAL 2021” óta egy dolgot azonban biztosan tudok: úgy érzem, nincs lehetetlen, egyik csoda a másik után ér a legváratlanabb területekről, egyik ajtó a másik után nyílik ki előttem, mely – nem tagadom – őszinte boldogsággal tölt el. Több évtized kemény munkája van mindezek mögött, amit csak kevesen tudnak – a családom és hozzám legközelebb állók…

Jelenleg min dolgozol, mivel telnek a napjaid? Milyen terveid vannak az idei esztendőre?

Soha nem készültem arra, hogy a Szlovák Nagykövetség budapesti Szlovák Intézetének munkatársaként a szlovák kultúra legmagasabb szintű és színvonalú magyarországi reprezentálása, bemutatása és megismertetése, népszerűsítése lesz a hivatásom. Életem egyik legnagyobb lehetősége, hogy itt dolgozhatok. Szerencsés ember vagyok, hiszen a munkám egyben a hobbim és önmegvalósításom része is.

Jelenleg egy ún. „pszeudofolklór” albumon dolgozunk Szekér Gergő barátommal közösen: az ötletem nyomán feldolgozunk autentikus magyarországi szlovák népdalokat, ezen ősi dallamokat modern formába öntjük, új „köntöst” adunk rájuk, éppen azért, hogy a fiatalok nyelvén szólalhassunk meg, így érve el őket, mely kiemelt célom a munkám során mindvégig. Augusztusban a Duna TV-n futó „Domovina” című, hetente jelentkező szlovák nemzetiségi kulturális magazinjában kerül bemutatásra egy rövid életrajzi dokumentumfilmem. Készült egy hasonló adás velem Szlovákiában is – az RTVS „Dedovizeň” című új műsorába –, amely betekintést nyújt a határon túl élő szlovákok mindennapi életébe. A felvétel várhatóan októberben kerül levetítésre. A közelgő ősz folyamán pedig a TV2-n futó „Sztárban sztár leszek!” évadában is szerepet kaptam. Szeptemberben a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus eseményein énekelhetek, emellett nyáron folyamatosan táborokat szervezünk magyarországi szlovák gyermekeknek. Végezetül pedig egy titkot elárulva: gőzerővel készülök már A DAL 11. szezonjára – újra nevezek, hiszen a várakozás öröme és csoda reménye ott van minden kihasznált lehetőségben…

(Társszerző: Milány Botond)


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek