Gröhling: az általános iskolákban bizonyítvány helyett szóbeli kiértékelés és online középiskolai felvételi jöhet

Milány Kincső

A frissen kinevezett oktatáügyi miniszter, Branislav Gröhling az Állami Pedagógia Intézettel tartott közös sajtótájékoztatót hétfőn. Már szinte biztos, ebben a félévben nem lesz hagyományos tanítás.

Gröhling ugyanakkor azt is kiemelte, nem kell majd megismételni a félévet. A középiskolai felvételiket online képzeli el a tárcavezető, a megvalósítás módján azonban még jelenleg is dolgoznak a szakemberek. Ha nem muszáj, akkor a szünidőt sem rövidítenék le.

A tárcavezető szerint a kialakult helyzetben egyszerűen nincs mód arra, hogy az általános iskolák diákjait a hagyományos keretek között osztályozzák. Így a tervek szerint vagy szóbeli, vagy egy egyszerű “megfelelt” minősítéssel értékelnék a tanulókat. Valószínűleg ezt a felsőtagozatosokra is kiterjesztik, ugyanakkor ehhez törvényt kellene módosítani.

A középiskolákban marad a hagyományos osztályozás, de a minisztériumi ajánlás szerint az írásbeli dolgozatok értékelése nélkül.

A felsőoktatás kapcsán Gröhling elmondta, az akadémiai évet rendesen befejezik. A vizsgák, záróvizsgák és a szakdolgozati védések online zajlanak majd, a szakdolgozatokat, diplomamunkákat pedig csak elektronikusan kell majd leadni.

Forrás: ma7.sk

Fotó: TASR


Hasonló cikkek