Kibékült Hollandia és Törökország

Hollandia és Törökország megegyezett a nagyköveti szintű diplomáciai kapcsolatok helyreállításáról a két ország között még tavaly kirobbant konfliktus után – jelentette be pénteken a holland külügyminisztérium.

A tájékoztatás szerint Stef Blok holland külügyminiszter török kollégájával, Mevlut Cavusogluval beszélt pénteken telefonon, és megállapodtak abban, hogy ismét nagyköveti szintre emelik a diplomáciai viszonyt.

Ennek megfelelően hamarosan visszatérhet Ankarába a februárban hivatalosan is visszahívott holland nagykövet, és az új, Hágába akkreditált török képviselő is elfoglalhatja az állomáshelyét.
A döntésről szóló híreket a török külügyi tárca is megerősítette.

A diplomáciai viszály tavaly márciusban robbant ki a felek között, miután Hollandia nem engedélyezte két török miniszternek, hogy részt vegyen Rotterdamban az elnöki rendszer bevezetéséről döntő török népszavazás kampányrendezvényén. Ankara válaszul úgy döntött, hogy nem engedi vissza a szabadságon lévő holland nagykövetet, amíg Hollandia nem kér bocsánatot, emellett felfüggesztették a kormánytalálkozókat Hollandiával, és megtiltották a holland diplomaták repülőútjait Törökországba.

 fotó: ad.nl