(Egy legenda nyomában)
A magyar piktúra állócsillaga. Autodidakta zseni. Az európai plein air kimagasló mestere. Naiv festő. A „dunai Rousseau”, “a Napút festője”. Avagy Pilinszky János szép szavaival: „Színei élénkek, de valójában belülről izzanak, egy megjelölhetetlen, lokalizálhatatlan fényforrástól: az ártatlan mindentudás napjától, a lélek erejétől.” Vajon a pécsi Csontváry Múzeumba látogatók sejtik-e, hogy a falakon függő festmények java részének megsemmisítése szinte csak perceken múlott?
Egy birtokunkba jutott levélrészlet nyomán indultunk el a meseszerű történet ösvényén. Íme, a töredék: „Különösen érdekes a Csontváry-gyűjtemény sorsa. Egy fiatal építész Csontváry halála után került abba az albérletbe, ahol korábban a festő lakott. A háztulajdonos, amikor megmutatta a kiadó műtermet, megjegyezte: ‒ A képekkel ne törődjön, másnap értük jönnek a kofák, és elviszik azokat esőfogónak, hiszen jó minőségű vásznak ezek.”
Az ifjú építész Gerlóczy Gedeon. Hogy ki is volt ő valójában?
Gerlóczy Gedeon (1895‒1975) a budapesti műegyetemen 1917-ben szerzett építészmérnöki oklevelet. Professzoránál, az orvos testvérbátyjával együtt híres műgyűjtő Hültl Dezsőnél kezdett dolgozni, majd Münchenbe ment, s az ottani Politechnikumban Thirsch professzor tanítvány lett. Hazatérése után, 1919-ben ismét Hültl mellett találjuk. Később, már önálló tervezőként, számos pályázaton nyert díjakat. Legismertebb alkotásai között tartjuk számon a hajdani OTI baleseti kórházát (a „Koltóit”), a Nemzeti Sportcsarnokot, a Madách Kamaraszínház (a mai Örkény István Színház) épületét. A negyvenes években a Képzőművészeti Főiskola tanára volt. Elévülhetetlen érdeme Csontváry Kosztka Tivadar hagyatékának felfedezése és megmentése.
Csontváry szomorúságos és gyönyörűséges életét jól ismerjük. Tudjuk azt, hogy kortársai nem értették meg művészetét. Csupán egyetlen adalékot hadd említsünk meg itt, hogy amikor 1880-ban rajzait reménykedve küldi el Keleti Gusztávnak, a Képzőművészeti Főiskola akkori igazgatójának, a kor divatos festőjének, a következő válaszlevelet kapja:
„…És midőn rajzait, melyek egy 10-13 éves gyermek első kísérleteinél nem állanak magasabb fokon, ‒ ezennel visszaküldöm, legyen szabad csupán egy tanáccsal szolgálnom: azzal t.i., hogy ha önmagában kedvet érez a rajzoláshoz, iparkodjék ezen szakma helybeli képviselőjével, egy odavaló tapasztaltabb rajztanítóval érintkezésbe lépni, és utasításait kikérni.”
Ám kanyarodjunk vissza eredeti történetünkhöz, s Gerlóczy Gedeon visszaemlékezéseinek segítségével idézzük fel azt a nevezetes napot, amelyen Csontváry festményei a Sors véletlen kegyelméből elkerülték végzetüket.
Gerlóczy 1919. október elején, kétévi távollét után tér vissza Budapestre, és ismét munkát vállal Hültl Dezső budai, Budafoki úti irodájában. (Csontváry 1919. június 20-án hunyt el.) Az ekkor 24 éves építész egy udvari szobát bérel Pesten, ami sokasodó tervezői feladatai számára szűknek bizonyul, ezért elindul nagyobb lakást keresni. A mai Bartók Béla út 36/38-as számú sarokház mellett elhaladva figyelmes lesz a kapura erősített táblára: „Műterem kiadó”. Az idős házmesternél érdeklődik, aki elmondja neki, hogy a bérleményt a közelmúltig egy öreg festő lakta. „Most a család fenn van, tessék felmenni hozzájuk, és beszélni velük a műterem átadásáról.”
Az ötödik emeleten a csengetésre nem nyílik ajtó, Gerlóczy lenyomja a kilincset, és belép a lakásba. A falakon érdekes, egymást marcangoló madarak képei, az üvegezett műteremajtó mögül vitatkozó hangok szűrődnek ki. Odabent egy idősebb hölgy – Anna, Kosztka Tivadar nővére – a padlón szétszóródott leveleket, iratokat rendezgeti. A szót egy fiatalember viszi, ki ismételten hangoztatja, hogy a festmények és a rajzok művészi értékkel nem bírnak. Ám mivel azok anyaga kitűnő minőségű belga vászon, komoly értéket jelentenek, hiszen manapság ilyesmit itthon már nem lehet beszerezni.
Gerlóczyval közlik, hogy a műtermet november elsejével bérbe adják, s a festményeket illetően megnyugtatják: a piaci fuvarosok, mivel az őszi esőzések idején ponyvájuk nincsen, tisztes pénzért elhordják azokat. A fiatal építészt első látásra megbabonázzák Csontváry munkái. Másnap kora reggel a nagyapjától örökölt Közúti Vasút- és Athenaeum-részvényeivel a táskájában a Tőzsdére siet, s túlad valamennyin.
A következő kedden elsők között érkezik az árverésre, amelyen előbb a berendezési tárgyak, a bútorok és a szőnyegek kerülnek kalapács alá, majd a rajzok és festmények következnek. A szénrajzokat és a kisebb festményeket, néhány fiatal festőnövendék ellenében, aránylag olcsón megvásárolja, ám a nagyobb képeknél a fuvarosok a tettlegességig menően rátámadnak. Azzal gyanúsítják, a család bérelte fel őt, hogy felverje az árakat. A közjegyző többször is félbeszakítja a lármázókat, míg végül Gerlóczy Gedeon mégis hozzájut a táblaképekhez is. Az árverés után éppen annyi pénze marad, hogy egy bútorszállító kocsit bérelve hazaszállíthatta a megvásárolt műveket.
Nos, ezzel a furcsa októberi kedd délelőttel indul útjára a Csontváry-gyűjtemény, melynek gyarapításában, hazai és külföldi megismertetésében Gerlóczy évtizedeken keresztül további fontos szerepet vállal. 1930-ban az Ernst Múzeumban mutatták be először a nagyközönségnek a gácsi patika padlásáról Kecskemétre került képeket, majd 1936-ban a Fränkel Szalonban rendeztek újabb tárlatot. Ezen már a Gácsról és Losoncról származó újabb tizenöt festmény is szerepel. Az 1958-as brüsszeli világkiállítás alkalmából megrendezett 50 év modern művészete című tárlat nyitóképe a Tengerparti sétalovaglás, amely megkapja a nemzetközi zsűri Grand Prix-díját. Csontváry nevét külföldön is megismerik. Az 1963-as székesfehérvári életmű-kiállítás fantasztikus sikere után a Csontváry művészetével szembeni politikai elutasítás is oldódik, és a festő életműve lassan elfoglalja méltó helyét a hazai és az egyetemes képzőművészetben.
Gerlóczy Gedeon Csontváry-gyűjteményét felajánlja a magyar államnak, s Pécsett létrejön a Csontváry Múzeum. A város és Baranya megye alapította múzeum 1973-ban nyitotta meg kapuit a Kirstein Ágoston tervezte (1895) neoreneszánsz stílusú palota emeletén. Tíz esztendővel később a múzeum kiállítóhelyiségét átépítették, bővítették, s immár öt teremben mutatják be Csontváry Kosztka Tivadar művészetének teljes keresztmetszetét. A rajzok és a festmények mellett a festő személyes tárgyai, valamint a saját és a róla szóló dokumentumok is megtekinthetőek.
Hogyan is írta Keresztury Dezső? „Így jó, hogy megmaradt mind; csodák csodája: itt van; / ragyog, őrülten bár, tán századokon át; / leköpték és fényesebb lett, meghalt s feltámadt: itt van; / s túlélheti – bár élné! – Libanon cédrusát.”
Walter Béla
