Lavrov: A Nyugat forradalmakat akar szítani a volt szovjet tagköztársaságokban

Avatar

A nyugati országok forradalmak előkészítésére irányuló politikai irányvonalat követnek a volt szovjet tagköztársaságokban

– jelentette ki hétfőn Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

A tárcavezető a Kremlhez közeli Komszomolszkaja Pravda orosz rádiónak adott interjúban annak a véleményének adott hangot, miszerint „mindaz, amit a Nyugat most csinál a posztszovjet térségben, az forradalmak előkészítése”.

Lavrov hangsúlyozta, hogy Oroszország, amely már nem egy forradalmat megélt történelme során, nem kívánja ezt sem más, sem a maga számára, s ezért nem működik együtt a rendszerellenes ellenzékkel.

Együttműködünk a rendszerhű ellenzékkel, de a rendszerellenesekkel, illetve az aknamunkát folytatókkal nem, s úgy gondolom, ez így helyes” – húzta alá a diplomáciai tárca vezetője.

Lavrov különösen éles szavakkal bírálta az ukrajnai vezetést. Kijelentette: nem Oroszország harcol a kijevi vezetés ellen. „A nácik és neonácik minden jegyét magán viselő ukrán rezsimmel szemben azok az orosz ajkú ukránok harcolnak, akik a Donyec-medencében élnek” – mondta.

Az orosz külügyminiszter ugyanakkor kifejtette, hogy Oroszország nem ismerheti el csak úgy egyszerűen a kelet-ukrajnai szakadár donyecki és luhanszki „népköztársaságokat” független államokként.

Szerinte Ukrajna belső problémái szerteágazóbbak és mélyebbek annál, mint amit a szakadárok képviselnek. Mint mondta, a szakadár „Luhanszki Népköztársaság” (LNR) és „Donyecki Népköztársaság” (DNR) elismerése azt jelentené, hogy Ukrajna fennmaradó részét átengednék egy „náci rezsimnek”.

És mi lenne azután?” – kérdezte. „Veszni kellene hagyni Ukrajna többi részét, átengedve a náciknak?” – válaszolt arra a kérdésre, hogy Oroszország miért nem ismeri el a két szakadár „népköztársaságot”.

Lavrov óva intette Petro Porosenko ukrán elnököt egy állítólagos tervezett támadástól a Krím félsziget ellen, amelyet Oroszország 2014 tavaszán csatolt el Ukrajnától. „Nem fogunk háborúzni Ukrajnával, ezt megígérhetem” – jelentette ki az orosz külügyminiszter.

Abban viszont biztos vagyok, hogy provokációk lesznek. Porosenko fegyveres provokációt szervez december utolsó tíz napjában a Krím félszigeten húzódó orosz határon” – állította Lavrov.

Figyelmeztetett, hogy Oroszország ezt nem fogja eltűrni. „Olyan választ fog kapni, hogy attól koldul. Ez a mi országunk, a mi határunk. Nem engedjük, hogy (Porosenko) megpróbálja érvényesíteni valamilyen úton-módon a saját érdekeit, megsértve azokat a jogokat, amelyeket a krímiek kiharcoltak maguknak a nemzetközi joggal összhangban” – hangsúlyozta Lavrov.

Forrás: hirado.hu/MTI


Hasonló cikkek