Havi archívum: június 2016
Folytassa, Schiffer…
A Lehet Más a Politika a 2010-es országgyűlési választások idején robbant be a köztudatba és vezetője az első ...
Légből kapott butaság a Friderikusz-műsorral kapcsolatos…
“3 éve indult el Friderikusz Sándor műsora az ATV-n, amely egy háromszereplős együttműködés jegyében készült el. A csatornánkról ...
Vérlázító mértékű kártalanítást kapnak a mezőhegyesi…
Gőgös Zoltán kedden Budapesten a Földművelésügyi Minisztériumi budapesti épülete előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy Farkas Sándor kormánybiztos olyan ...
Diplomáciai botrány lett L. Simon bunkó beszédéből
A lap beszámolója szerint vasárnap kilencedik alkalommal durrant a patara, azaz Pálffy kapitány petárdája a tatai vár kapujában. ...
Fidesz-ellenes poénokkal árulja ingatlanát egy londoni cég
A londoni székhelyű vállalat már első mondatában úgy fogalmaz, hogy ma már egyértelmű, hogy mindössze tévedésből vásárolhatták meg ...
Száz fővel emelkedhet Kövér magánhadseregének létszáma
Már szinte véglegesnek tűntek az ország jövő évi költségvetésének számai, amikor mégiscsak sikerült egy olyan törvénymódosító indítványt benyújtani, ...
Keresztes Ildikó: „Lizával együtt létezem!”
Keresztes Ildikó és Varga Győző köztudottan rajonganak kutyájukért. Az énekesek hallottak már a hazánkban egyre terjedő szívférgességről, ezért ...
Gyermekké lett szüleink
Gyermekként, de sokszor még fiatal felnőttként is a szüleink jelentik számunkra a biztos pontot, akikhez segítségért, tanácsért fordulhatunk. ...
Extra akcióval csábítanak véradásra
A Vitál véradás keretében Budapesten, Győrben, Debrecenben, Pécsen és Szegeden várják június 4-én a véradókat.
A mobilsugárzás kissé növelte az agydaganat kockázatát
Egy új amerikai kutatás szerint, amelyet patkányokkal végeztek, a mobiltelefon sugárzásának kitett hím állatoknál csekély mértékben megnövekedett az ...