EzoTér

Az álomfogó eredete, szimbolikája és alkalmazása

Az álomfogó ma már egyáltalán nem szokatlan látvány az ajándékboltok vagy bevásárlóközpontok polcain, mégis kevesen tudják, hogy az a mutatós tárgy, amit sokszor csupán dekoratív elemként használnak otthonaikban milyen jelentőséggel bír, és milyen utat járt be, amíg emberek ezreinek lakásába eljutott.

Az álomfogót az 1960-70-es években kibontakozó New Age mozgalom kezdte el tanulmányozni és átemelni saját gyakorlatába, illetve gyakorlataiba, hiszen egy nagyon eklektikus, többféle vallásból és spirituális tanból merítő mozgalomról van szó. Ilyen szellemi alapanyagot jelentettek a New Age számára, kialakulása kezdetén, az észak-amerikai indián kultúrák szent hagyományai is. Megoszlanak a vélemények arról, hogy pontosan melyik indián törzs kezdte el használni az álomfogókat, legtöbben mégis az Ojibwa-törzstől erdeztetik.

Az ősi legendák Absibikaashiról, a Pók Asszonyról számolnak be, aki a törzsek védelméért, rossz szellemektől való megóvásáért volt felelős. A pókháló az indiánok számára a védelem és a biztonság jelképe volt. Azonban ahogy nőtt a törzsek lélekszáma, úgy kezdtek el egyre inkább, egyre nagyobb területen szétszóródni, így megóvásuk is sokkal bonyolultabbnak bizonyult. Ez a helyzet hívta életre az álomfogókat, amelyek egyfajta talizmánként működtek, s elsősorban a gyermekek álmának védelmére szolgáltak.

Az álomfogó alapját képező karikát eredetileg fűzfából készítették, amelynek belső részére hálót szőttek olyan módon, hogy az egy pókhálóra hasonlítson. Ezt gyakran – ahogy manapság is – gyöngyökkel egészítették ki, s az aljára tollakat erősítettek. A ma kapható, illetve házilag fabrikált álomfogók nagyjából megegyeznek az indiánok által készített változattal, ám általában nagyobbak, mint az eredeti, és gyakran szintetikus alapanyagok felhasználásával gyártják őket.

A hagyomány szerint amikor valaki aludni tér, az álomfogó az összes álmát magába gyűjti. A rémálmok a karika közepén lévő “pókhálóban” ragadnak, és csak a szép álmok tudnak rajta keresztüljutni, amelyek ezt követően a tollakon keresztül érik el újra az álmodót, aki az éjszakát követően kipihenten és békésen ébred. Amint a reggeli napfény ráesik az álomfogóra, az összes csapdába ejtett rossz álom szertefoszlik és megsemmisül.

Kiemelt kép: pixabay.com

Megosztás:
Weboldal weboldal készítés készítés