Napi archívum: 2016-08-20
Kaltenbach Jenő visszaadja kitüntetését Bayer Zsolt miatt
“Az Ön egyik elődje Mádl Ferenc 2005-ben megtisztelt avval, hogy megkapjam a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét” – írja ...
Játszanak a tűzzel
Ha leesik, leesik, ha eltörik, eltörik, ha tönkre megy, tönkre megy. Mit érdekli a mi első számú politikai ...
Az Egyesült Államok nem vesz többé igénybe magánbörtönöket
A döntés azt követően született meg, hogy a minisztérium vizsgálata alapján készült jelentés arra a megállapításra jutott: a ...
Orbán szerint Budapest a megfelelő város a 2024-es olimpiára
A kormányfő a riói játékokon, az államalapítás alkalmából a Magyar Házban rendezett ünnepségen előbb arról beszélt, hogy kicsit ...
Pars a hetedik kalapácsvetésben
A címvédő szombathelyi versenyző nem éppen csúcsformában várhatta a döntőt, bár idén már dobott 77,38 métert is, ám ...
Habsburg György lobbizik a budapesti olimpiáért
IV. Károly unokája arra a kérdésre, miszerint őszinte meggyőződéssel tud-e érvelni a magyar pályázat mellett, határozott perszével válaszolt. ...
Kalasnyikov boltot nyitottak a moszkvai Seremetyevo…
A reptéri szuvenírbolt része a legnagyobb orosz kézilőfegyver-gyártó azon céljának, hogy az év végéig 60 márkaüzletet nyit Oroszországban, ...
Gyógyult gólyákat engednek szabadon Hortobágyon
Déri János főorvos tájékoztatása szerint a gólyák minden évben szinte napra pontosan augusztus 20-án vonulnak el Afrikába, de ...
Amir Naderi életműdíjat kap a Velencei Filmfesztiválon
A The Hollywood Reporter beszámolója szerint a Tangsír, a Davandeh és a Víz, szél, föld rendezője, akinek már ...
Hosszú Katinka: riói eredményeimet szabályos körülmények…
A riói játékokon három aranyat és egy ezüstöt nyerő Hosszú szerint “egyértelmű, hogy Mr. Barrett és a Swimming ...