Programajánló
A Csík Zenekar idén is óévbúcsúztató koncertet tart
A koncert tematikáját tekintve az emberi élet fordulópontjait mutatja be a születéstől a halálig, felvonultatva a jeles eseményekhez kapcsolódó néphagyományokat.
A bukovinai székelyek az egyik legtöbbet kutatott magyar népcsoport
A hagyományok őrzésében kiemelkedő jelentősége van a harminc éve létrejött, 45 tagkörrel működő Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének
A Munkácsy kiállítás december 1-ig még látható
A pécsi Munkácsy-kiállítás május 17-én nyitotta meg a kapuit. A nagy érdeklődésre való tekintettel a szervezők meghosszabbították a képek láthatóságát, és egészen ...
Kezdődik a Desiré fesztivál Szabadkán
A Desiré Central Station fesztivált először 2009-ben rendezték meg, nevét a szervező színház névadója, Kosztolányi Dezső becenevéről kapta.
Én és én Damu Roland – önálló produkció
Damu Roland "ÉN és én" című egész estés, egyfelvonásos produkció
Új attrakció Budapest legmagasabb korcsolyapályáján
Az előző évek rendkívüli sikerei után november 18-án hétfőn újra megnyitott a főváros legkülönlegesebb panorámájával rendelkező jégpályája a belvárosi Hotel President tetején
Idén is lesz Budapest Fashion Night
A Budapest Fashion Nightra részletes térkép készül az érdeklődőknek, ez a rendezvény valamennyi közösségi oldalán megtalálható lesz.
Újévi nagykoncertre készül a Budapest Klezmer Band
A csapat jövő évben ünnepli alapításának 30. évfordulóját, a jubileumi koncertet a jövő évben június 14-én tartja a Margitszigeten, ezt követően országos ...
Jó hír a Sandman rajongóknak
A Netflix adott esélyt Neil Gaiman híres Sandman képregényének sorozattá adaptálásának. A sorozat 11 részes lesz, premier dátuma jelenleg még nincsen.
Természetes italok és ételek fesztiválja a Bálnában
A természethű borok és egyéb italok mellett organikus alapanyagokból, adalékok nélkül készült ételeket is kóstolhatnak majd az érdeklődők.