Molnár Levente: „Minden műfajt nagyon szeretek, ha profin csinálják”

Vona Ildikó

New York, Párizs, London, Madrid, Tokió, Koppenhága, München, Budapest és még sorolhatnánk a városokat, ahol a népszerű operaénekes fellépett. A Liszt Ferenc és Magyar Örökség díjas művésszel a Miskolci Nemzeti Színházban beszélgettünk.  

Vona Ildikó/ PannonHírnök: A miskolci színház Verdi-bemutatójában énekelsz. Első közös munka?

Molnár Levente: Igen. Ez az első, és örülök, hogy sikerült ide is eljutni. Remekül érzem itt magam, nagyszerű kollégák vesznek körül, és végre egy olyan színvonal, ami tényleg jó. Magyarország legjobbjaival énekelünk ebben a produkcióban; én azt gondolom, hogy sok operaház büszke lenne rá, ha ilyen énekeseket állíthatna színpadra, ilyen szép rendezésben, ilyen profi zenei munkával.

– Posa márki szerepét énekelted már valahol?

– A teljes szerepet még soha. Most debütálok benne.

– Köztudottan már évekre előre be van táblázva a naptárad. Nehéz volt összeegyeztetni Miskolcot a többi fellépéseddel?

– Rengeteget utaztam az elmúlt évek során, de most szeretnék minél többet itthon dolgozni – tehát Erdélyben és Magyarországon –, hogy a családommal, a gyermekemmel lehessek. Igyekszem minél többet magyar földön lenni, és a Kárpát-medencében. A miskolci Operafesztivál néhány produkciójában már énekeltem, de a színházzal közös munkát – mivel itt van egy hosszú próbafolyamat is – csak most tudtam elvállalni. Többet vagyok idehaza, mint általában szoktam, így fért bele a naptáramba a miskolci Don Carlos-előadás.

Jelenet a Don Carlos című előadásból: (b-j) Molnár Levente (Posa márki) és Cser Krisztián (II.Fülöp) (Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök)

– Időnként azért repülőgépre ülsz. Tel-Aviv a következő úti cél?

– Az jön legközelebb, igen. Nemrég jöttem haza San Franciscóból, és persze megyek még sokfelé a következő években, például a tervek szerint vissza a két említett helyszínre, azaz San Franciscóba és Tel-Avivba is.

–  Elfoglaltság miatt nem tudtad elvállalni a rockosított Don Giovanni címszerepét. Más műfajokkal hogy állsz?

– Minden műfajt nagyon szeretek, ha profin csinálják, ha látszik a belefektetett energia. Akkor jöhet bármelyik.

–  Volt rockzenekarod is, ugye?

– Igen, kölyökkorunkban próbáltunk zenélgetni. Tizenöt-tizenhat évesen a haverjaimmal csináltunk egy rockbandát. Mindent játszottunk – a Republictól kezdve a metálig –, saját számaink is voltak; érdekes módon a srácok közül többen foglalkoznak ma is zenével.

– Tudtad, hogy a Tankcsapda régi gitárosát Molnár Leventének hívják?

– Igen. Most, amikor San Franciscóban voltam két hónapig, a Tankcsapda pont ott csinált lemezbemutató koncertet, és találkoztam velük.

–  Kicsi a világ!

– Így van (nevet). Molnár Levente kilépett a Tankcsapdából, de nagyon mulatságos volt, amikor bemutatkoztam nekik – többen ismertek is közülük –, és rögtön mondták, hogy: „De jó!”.

San Franciscóban a Tankcsapda zenekar tagjaival (Fotó: Molnár Levente Facebook oldala)

– Abból mi igaz, hogy szívesen eljátszanád az István, a királyban Koppány szerepét?

– Fölkértek most Koppányra, de úgy tűnik, nem fogok ráérni sajnos, meg az egy átirat lenne. Én rockosan, eredeti verzióban is bevállalnám. Sokszor hallani, Vikidál Gyula után mennyire nehéz elénekelni, de meg merném próbálni.

– Meghatározó opera a pályádon a Bánk bán…

– A Bánk bán számomra szent, pláne most, hogy a nemzeti összetartozás éve van. Több mint száz előadást tervezünk a Cooperával, és többfelé el akarjuk vinni. Vidnyánszky Attila rendezésében a premier Csíksomlyón lesz – egész pontosan a csíksomlyói nyereg a helyszín – augusztus 9-én, és megpróbáljuk sokfelé bemutatni a világon.

– A magyar kultúra napját is ezzel ünnepeltétek Erdélyben…

– Igen, Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában adtuk elő, és álló taps volt a végén. Félórát tapsoltak a nézők, imádták.

– Amikor elvittétek New Yorkba, az amerikaiak hogyan fogadták?

– Nagyon szerették az ottaniak is, hatalmas siker volt.

– Mit gondolsz, miért nem lett ebből világviszonylatban is gyakran játszott „slágeropera”?

– Mert ez a mi történelmünk, csak ránk utal. A nyelv is jelenthetett akadályt az elterjedésben, hiszen magyarul énekelni viszonylag nehéz.

– Erkel eredetileg tenor hangra írta Bánk szerepét – Simándy Józsefre mindenki emlékszik –, de a mélyebbre került dallamon kívül miben más a baritonváltozat?

– Én úgy érzem, hogy sokkal keményebb tud lenni játékban a karakter, sokkal mozgékonyabb az egész, erőteljesebb. Nádasdy-ék (Nádasdy Kálmán, Oláh Miklós, Rékai Nándor – a szerk.) Palló Imre számára írták át annak idején Bánk szerepét baritonra, azt vette elő a Magyar Állami Operaház. Megtiszteltetés, hogy rám gondoltak, és nagyszerű volt New Yorkban látni a közönség reakcióját. Szerintem ez a baritonverzió remek. Sok visszajelzést kapok, hogy csinálni kell tovább.

– Játszottad benne Biberachot is…

– Igen, az első szerepem volt. Azzal kezdtem tizenhat-tizenhét évvel ezelőtt az Erkel Színházban.

– Intrikust vagy szenvedő hőst izgalmasabb megformálni?

Nekem mindegyik izgalmas. Minden típusú figurát szeretek játszani.

Jelenet a Bartók Plusz Operafesztivál Carmen című előadásából (Fotó: Gálos Mihály Samu/ Operafesztivál)

– Sokszor említed, hogy Erdélyben születtél. Mekkora település Gyergyóremete?

– A legnagyobb falvak közt van, már majdnem város. Élmény onnan jönni. Megmondom miért, mert az emberek nagyon karakteresek, jó a kisugárzásuk, fantasztikus egyenesség, vagányság van bennük, de ugyanakkor zárkózottság…

– És tartás.

– Tartás, pontosan! Ami megnyilvánul belőlük nagyon stílusos és egyedi.

– Fiatalkori álmod volt az operajátszás, vagy az élet hozta így?

– Az élet hozta így. Én sportolónak indultam, de abban nem voltam annyira sikeres. A csíkszeredai líceumban 14 évesen kezdtem komolyabban énekelni, és mivel mindig énekből voltak a legjobb jegyeim, ezért a szüleimmel azt gondoltuk, hogy menjek abba az irányba. Nagyváradra fölvettek ösztöndíjjal a zenei egyetemre, ahol két évig voltam, a harmadik évben már Budapestre jöttem, a Magyar Állami Operaház stúdiójába, és igazából onnantól kezdve találtak meg a jelentős szerepek.

– Mesterkurzust is tartasz Erdélyben. Kik járhatnak oda?

– Sok gyerek megkeresett, hogy tudok-e nekik segíteni, és akkor indítottam ezt a – mára már – tíznapos kurzust, aminek a végén mindig csinálunk egy előadást is.  Már ötödik éve szervezzük, és hattól harmincéves korig szoktak rá jelentkezni. Nagyon eredményes, sok a visszatérő növendék.

– Sokféle szerepet, karaktert eljátszottál már. Van még olyan, akit szívesen elénekelnél?

–  A nagy Verdi-szerepeket. Jó lenne, ha el tudnám énekelni az összest.

(Főcímfotó: Zsólyomi Norbert)


Hasonló cikkek