„Nem bírom elviselni, ha nem azt hallom, amit szeretnék” – beszélgetés Kocsis Zoltán zongoraművész-karmesterrel

Vona Ildikó

A kétszeres Kossuth-díjas művész március 21-én Miskolcon dirigálta a Nemzeti Filharmonikus Zenekart. Interjúnk a Művészetek Házában készült, a koncert előtt.

Kocsis Zoltán zongoraművész-karmester Fotó: Fehér Gábor
Kocsis Zoltán zongoraművész-karmester
Fotó: Fehér Gábor

Vona Ildikó: Milyen kötődése van Miskolchoz?

Kocsis Zoltán: Családom apai ága tősgyökeres miskolci, a fél családom itt van eltemetve az Avasi temetőben. Állítólag – és ezt bizonyítani is tudom – törökverő hősök is voltak köztük, akik részt vettek Miskolc visszafoglalásában, amikor a törököt innen kiebrudalták. A családot vissza tudjuk vezetni ezekre az időkre, legalábbis az apai ágat.

– Ezek szerint „hazajön” ide?

– 1975-ben jártam itt először; szólóestjeim voltak, a zenekarral is felléptem, de másfajta rendezvényeken is szerepeltem. Például, amikor még Kertész Imre teljesen ismeretlen volt, mi már akkor a Miskolci Városi Könyvtárban Jenei Lacival csináltunk közös rendezvényt úgy, hogy Kertész Imre felolvasott, én pedig Bartók- és Kurtág-darabokat zongoráztam. De ezeken kívül is sokféle módon kötődöm ide zenei vonalon.

– Nekem rögtön a Bartók Plusz Operafesztivál, meg az ottani Mózes és Áron előadás ugrik be…

– Hogy mi jut eszembe az Operafesztiválról, csak egy kérdés: Hol van a világon ma egy olyan operafesztivál, ahol egymást követő napokon hallani lehet a Wozzecket, a Lulut és a Mózest? Nem mondom, hogy teljes mértékben Bátor Tamásnak köszönhető, de az biztos, hogy a munkája nagyon rajta hagyta a kéznyomát ezen a fesztiválon, és nekem az a véleményem, nem volna szabad ezt a tradíciót elhagyni. Tudok a Miskolci Szimfonikusok karmesterválasztása körüli hercehurcáról; én Turpit (Kovács Lászlót – a szerk.) nagyon becsülöm, és kiváló zenésznek tartom, viszont harminc év hatalmas idő. Bruce Willis ugrik be, aki azt mondta: az ember poligám. Olyan értelemben biztosan, hogy a megismerés vágyától hajtva feltámad benne a másféle nézőpontokkal való szembesülésre irányuló igény. Én például éppen ezért hívok a zenekarhoz nagyon sok „munkás” karmestert, akik rengeteget dolgoznak a zenészekkel. És meg kell mondanom: meglepő az a húsz év, amit a zenekarnál töltöttem. Nem unnak még, és nem kapok irányukból olyan jelzéseket, hogy menjek már a fenébe. Egyébként sosem teszek lakatot a számra, mert tulajdonképpen a zenét képviselem, nem csoportérdekeket. Állami alkalmazott lévén is meg merem mondani a véleményem.

– Öntől ezt el is várják…

– Nem biztos.

– De igen, mert úgy van elkönyvelve, hogy egy lázadó típusú művész.

– Ma sem félek megmondani: ez az eszeveszett stadionépítés egy olyan országban, ahol a futball azért eléggé mélyponton van, egy marhaság.

– Annak ellenére ez a véleménye, hogy nagy focirajongó?

– Igen, és most rengeteg a sportközvetítés. Minden este a Barcával fekszem le, a Real Madriddal kelek, lelkem mélyén pedig nagy fradista vagyok. Vajon mindezek ellenére miért nem tudok lelkesedni most a stadionépítésért, meg a magyar futballért? Én azt mondom, ha valamiért még Magyarországot némi szimpátiával ítélik meg nemzetközileg: az a kultúra. Szerintem a kultúrába kellene minél több pénzt önteni. Meg persze az oktatásba, az egészségügybe, és be kéne fejezni az autópálya-hálózatot; talán ez mind fontosabb, mint az, hogy stadionokat építsünk.

Kocsis Zoltán vezénylés közben Fotó: Ádám János
Dirigálás  közben a miskolci Művészetek Házában
Fotó: Ádám János / Országos Filharmónia

– Az előbb bent ültem a zenekar próbáján és láttam, mennyire türelmesen dolgozik a zenészekkel. Önnél a vezénylés hogyan kezdődött? Hiszen sikeres zongorista volt…

– Úgy, hogy belesodródtam a kortárs zene felől. XX. századi darabokat kezdtem el dirigálni, aztán maga a vezénylés is egyre jobban érdekelt. Amikor a Budapesti Fesztiválzenekart megalapítottuk, akkor én tulajdonképpen már egy kvalifikált dirigens voltam. Annak ellenére, hogy soha nem jártam karmesterképzőbe, mert nem éreztem szükségét; éppen úgy, mint a zeneszerzés tanulmányok esetében. Soproni József után kihez mentem volna tanulni? A BFZ művészeti vezetője voltam, s egyszer csak – emlékszem a pontos dátumra, mert Richter halálának másnapján – Kovács Géza, az ÁHZ igazgatója felhívott azzal, hogy jöjjek. Elfogadtam a felkérést, felmondtam a Fesztiválzenekarnál és átszerződtem az ÁHZ-hoz. Aztán a névváltozás, a belső meghallgatás, és később a nemzetközi szinten kiírt próbajáték is lázadásra adott alkalmat, amelyben hetes darab munkajogi pert vesztettünk el, de ez ma már nem érdekes. Csak az számít, hogy a zenekar rohamosan fejlődni kezdett, és jelenleg több olyan zenekarunk van, amelyik nemzetközi mércével mérve a világ bármely hangversenytermében kiállítható.

– Szükséges még közvetlenül a fellépés előtt is próbálni?

– Hogy a zenekar nem fog elromlani, arra pontosan ez a próba a garancia, amit az előbb tartottam. Nem kéne már gyakorolni, hiszen sokadszorra játsszuk a darabokat, három egymást követő napon volt koncertünk ugyanezzel a műsorral. Nem kellene olyan nagyon próbálnunk, de én nem engedem, hogy akárcsak egy négyzetmilliméternyi támadási felületet hagyjunk magunkon. Arról nem beszélve: egyszerűen nem bírom elviselni, ha nem azt hallom, amit szeretnék. És ez az igazi garancia a fejlődésre.

Kocsis Zoltán a MÜPA hangversenyén vezényel Fotó:Pető Zsuzsa
Koncert közben Budapesten 
Fotó:  Pető Zsuzsa/ MÜPA

– Picit térjünk vissza a Mózes és Áronra, hiszen Miskolchoz kötődik a bemutatása. Hogyan jutott eszébe befejezni Arnold Schönberg operáját?

– Elmondtam már néhányszor: a miskolci előadás nekem csalódás volt, mert Pressburger úr, a darab rendezője nagyon presszionálta, hogy prózában adjuk elő a harmadik felvonást (ugyanis Schönberg nem fejezte be a zenét, csak a szövegét írta meg). Annyira röhejes volt, hogy nemcsak bosszankodtam, ahogy álltam a pulpituson, hanem én már akkor hallottam magamban a zenéket, és elhatároztam: befejezem. Egy év múlva a Müpában előadtuk; három hónap alatt írtam meg ezt a harmadik felvonást, és főleg Zamárdiban. A legnehezebb az volt, ha eszembe jutott valami és éppen a Balaton közepén voltam, akkor gyorsan ki a partra, irány haza, beírni a komputerbe stb. Mózes állítólag dadogott – ami nem igaz, csak nem tudott jól héberül-, ezért szerepelteti Schönberg prózában, és először a prózai részeket zenésítettem meg, aztán az ékesszóló Áronét, majd utána írtam meg a többi részt.

– Hol lehet Önnel koncerten találkozni, és mit komponál mostanában?

– Legutoljára egy hangszerelést fejeztem be: Rachmaninov Öt etűd-tablóját dolgoztam át nagyzenekarra. Sajnos nincs időm arra, amit a legjobban szeretnék: operát írni. Sokféle felkérést kell teljesítenem. Elég sokat szerepelek koncerten, Miskolcon legközelebb 2016. június 19-én az Operafesztiválon, majd 2017. április 24-én a Miskolci Szimfonikus Zenekarral egy olyan műsorral, ami a világ legjelentősebb zenekarai számára is komoly próbatételt jelentene.

 


Hasonló cikkek